Bárdi Nándor - Simon Attila (szerk.): Integrációs stratégiák a magyar kisebbségek történetében. Somorja, 2005. június 9-10. - Disputationes Samarienses 7. (Somorja, 2006)
A kisebbségi intézményesség
368 Gagyi József leszámolás során, 1948-1952 között a legfelső pártvezetés az előbbiekben leírt célokat követte. Egyszerre épített szerkezetet, nevelt kádereket, magyarázta és igazolta az aktuális intézkedéseket, alakította és erősítette a kognitív és a normatív rendet, azaz termelte a legitimációt.2 Szovjet centrum - román centrum Stelian Tanase a kelet-európai kommunista elit centrumáról beszél: a mintát adó, uralkodó elit itt dolgozza ki a társadalmat átalakító terveit.3 A helyi elit - amely a kelet-európai ideológiai-hatalmi centrumhoz képest periferikus - átveszi, alkalmazza az elveket és módszereket. A moszkvai időszakos konzultációk és a helyszíneken állomásozó szovjet tanácsadók rendszere az áttételt biztosító fogaskerék. A térségben állomásozó szovjet hadsereg, illetve a belügyi behálózottság pedig az erőszakos ellenállással szemben jelent biztosítékot. 1948 után összeszerveződik, majd a hatvanas évek elején szétbomlik egy kettős, centrumot-perifériát összekötő szál: a pártapparátus vezetői közül többen politikai főiskolát végeznek, a szakmai elit jövendő tagjai különböző egyetemi tanulmányokat folytatnak a Szovjetunióban.4 Romániában a moszkvai központ egyik legjelentősebb beavatkozása - az ország területi-adminisztratív újrarendezésén keresztül - a nemzetiségpolitika meghatározása volt. 1952. július 18-án jelent meg az új alkotmánytervezet, amelyet szeptember 25- én szavazott meg a Nagy Nemzetgyűlés. Ez a javaslat az 1936-os sztálini szovjet alkotmány mintájára készült. Az alkotmánytervezetet 1951 végén küldték el Moszkvába. Ott hosszasan tanulmányozták, majd Bukarestből 1952 májusában egy második, a javasolt módosításokat is tartalmazó változatot küldtek a szovjet fővárosba. Itt Visinszkij, majd Grigorian, a SZK(b)P KB külügyi bizottságának vezetője véleményezte, majd Molotovhoz, végül pedig Sztálinhoz került. (De Malenkov, Berija, Bulganyin, Mikojan, Kaganovics és Hruscsov is áttanulmányozza.5) Ezt követően kerül vissza a tervezet Bukarestbe, többek között olyan jelentős módosításokkal, mint az azelőtt nem létező 19-21. paragrafus a Magyar Autonóm Tartomány létrehozásáról. A centrum tehát elérte, hogy egy szomszéd országban kompatibilis területi-adminisztratív szerkezet alakuljon ki, valamint azt, hogy a nemzetiségi kérdés megoldásának sablonja ugyanaz legyen. Ez a nemzetközi centrum győzelme, (ideiglenes) lépés a perifériák egybeolvasztása, illetve a periféria egyneműsítése felé. 2 „A legitimáció problémája elkerülhetetlenül jelentkezik, amikor egy (már történetivé vált) intézményes rend tárgyiasulását egy új nemzedéknek kell továbbadnia... ebben az időpontban nem lehet az intézmény bizonyosság-jellegét csupán az egyes emberek emlékezete és habitualizációja segítségével fenntartani. Széttörik a történelem és az életút egysége. Ahhoz, hogy újra visszaállítsuk, és ily módon mindkét oldalát érthetővé tegyük, át kell térni az intézményes hagyomány alapvető elemeinek »magyarázatára« és igazolására. Ennek a »magyarázatnak« és igazolásnak a folyamata a legitimáció.” Berger-Luckmann: A valóság társadalmi felépítése. Tudásszociológiái értekezés. Budapest, Jószöveg Műhely, 1998, 133. p. 3 Eredetiben: „elita suzeraná". Stelian Tanase: Elite $/' societate. Guvernarea Gheorghiu-Dej 1948-1953. Bucuresti, Humanitás, 1998. 4 Például a Maros Magyar Autonóm Tartományban az 1962. januári tartományi pártkonferencián megválasztott bürótagok és póttagok közül losif Banc első titkár iskolai végzettsége: állami tanulmányok 7 elemi osztály, párttanulmányok: Moszkvában az SZKP pártiskolája. Ugyanez Jakab István propaganda- és agitációs titkár esetében: 8 líceumi osztály, moszkvai 3 éves pártiskola, Király Károly tartományi IMSZ első titkár esetében 2 szakmai osztály és Komszomol-iskola. Arhivele Na(ionale Istorice Centrale - Bucureçti (a továbbiakban: ANIC), Fond CC al PCR, Cancelarie, dosar 67/1961. 56. f. A Szovjetunióban végzett magyar mérnökök, közgazdászok, orvosok, újságírók, nyelvészek, agrárszakemberek, biológusok stb. névsora több száz főre tehető. 5 Bottoni, Stefano: A sztálini „kis-Magyarország” megalakítása (1952). Regio, 2003. 3. sz. 102-103. p.
