Bárdi Nándor - Simon Attila (szerk.): Integrációs stratégiák a magyar kisebbségek történetében. Somorja, 2005. június 9-10. - Disputationes Samarienses 7. (Somorja, 2006)
A kisebbségi intézményesség
344 Nagy Mihály Zoltán A dolgozat alapproblémája, hogy az MNSZ tevékenysége során mennyiben tekintette prioritásnak Románia „demokratikus" átalakítását és mennyiben a romániai magyar kisebbség problémáinak kezelését. Az MNSZ a romániai magyarság „sajátos nemzeti kérdéseinek” megoldására egyetlen cselekvési tervet ajánlott: a jogegyenlőség elvének gyakorlatba való átültetését. Ezt stratégiai célkitűzésként kezelték, s ebben a kérdésben az MNSZ teljes vezető garnitúrája egységes álláspontra helyezkedett. Abban azonban már eltértek az álláspontok, hogy milyen taktikát válasszanak a cél elérése érdekében. Egyesek úgy vélekedtek, hogy a demokráciával5 való minél szorosabb együttműködés vagy éppen ennek az elvnek előtérbe helyezése vezet el a jogegyenlőséghez. Mások nem kérdőjelezték meg a demokratikus rendszer kiépítésében való tevékeny részvételt, azonban a demokratikus pártokkal történő partneri viszony kialakítását feltételekhez kötötték, és a sérelmek mielőbbi rendezését követelték. A nemzeti és társadalmi kérdések összekapcsolása, a két kérdés közötti prioritás felállítása végigkíséri az MNSZ történetét. Csak ebben a kontextusban értelmezhetjük mélyebben a szervezet legfelsőbb szintjén - külső hatásra - kierőszakolt vezetőcseréket. Az érdekvédelmi politika másik sarkalatos kérdése annak eldöntése volt, hogy a magyarság jogainak védelmét (jogsérelmeinek orvoslását) és biztosítását (a jogkiterjesztést) egyrészt milyen jogi alapra helyezzék, másrészt ezek szavatolása érdekében fellépjenek-e a nemzetközi kisebbségvédelmi garanciák követelésével. Többen úgy vélekedtek, hogy a nemzeti kérdés rendezése elválaszthatatlan egy újabb nemzetiségi törvény megalkotásától. Ezzel a lépésükkel semlegesítették a nemzetközi garanciákat követelők szűk csoportját. Az ellenzők tábora viszont a jogkiterjesztést és a jogsérelmek orvoslását a politikai alku tárgyává tette, illetve azt a későbbiekben teljesen elvetette. Természetesen a fent vázolt két kérdés tisztázása nem kerül(het)te el a romániai magyar társadalom figyelmét. A társadalom szintjén nem az MNSZ politikai nyilatkozatai voltak a mérvadók, hanem a politikai csatározásokon túlmenően - elsősorban - arra figyeltek, hogy az MNSZ saját szervezeti keretén belül mennyire intézményesítette a jogvédelmet, milyen szervhez fordulhattak panaszaikkal, és azok eljártak-e a jogsérelmek rendezése tárgyában. Ennek politikai formaváltozata az „Annyi jogunk van, amennyit kiharcolunk!” elvben jutott kifejezésre. Ez ugyancsak nézeteltérésekhez vezetett, mivel figyelmen kívül hagyta vagy - legalábbis - nem hangoztatta kellőképpen a „demokratikus Groza-kormány” és a „Párt” támogatását, szerepét a „jogegyenlőségért vívott küzdelemben”. Jogegyenlőség és/vagy demokrácia A kérdés eldöntése az első időszakban - ha ideológiai törésvonalat nem is okozott a szervezeten belül - egy területi törésvonal kialakulásához vezetett. Ez annak volt köszönhető, hogy az Észak-Erdélybe bevonuló szovjet és román csapatok mögött berendezkedő román közigazgatási apparátust 1944 novemberében kiutasították onnan, és a területen bevezetett szovjet katonai fennhatóság az MNSZ-es szervezkedésnek látszólag nagyobb mozgásteret biztosított. Ez a nagyobb mozgástér megnyilvánult a politikai célkitűzések megfogalmazásában is.5a 5 Az MNSZ politikusainak a demokráciáról vallott elképzelései nem tekinthetők egységesnek, de nem is egyeztethetők össze a klasszikus demokrácia fogalmával. Azt is látnunk kell, hogy az államkeretből teljesen hiányzott a klasszikus értelemben vett parlamentarizmus. 5a A szovjet katonai közigazgatás történetére vonatkozólag: Molnár Gusztáv: Önrendelkezési törekvések az „észak-erdélyi köztársaság” idején. In Autonómia és integráció. Budapest, Magyar Szemle Könyvek, 1998, 92-139. p., valamint Autonomisták és centralisták. Észak-Erdély a két román bevonulás között (1944. szeptember-1945. március) Összeáll., szerk. és bev.: Nagy Mihály Zoltán-Vincze Gábor, Kolozsvár-Csíkszereda, EME-Pro-Print, 2004.