Bárdi Nándor - Simon Attila (szerk.): Integrációs stratégiák a magyar kisebbségek történetében. Somorja, 2005. június 9-10. - Disputationes Samarienses 7. (Somorja, 2006)
Integrációs modellek
32 Szarka László a magyar miniszterelnöki hivatal és a külügyminisztérium is arra törekedett, hogy kapcsolatait a magyar pártokkal vagy közvetlenül, vagy a prágai magyar követségen keresztül bonyolítsa.35 A magyar pártok együttműködésében meghatározó prágai, kassai, losonci központok munkájától Tukát kezdettől fogva igyekeztek távol tartani, s szerepe egyre inkább csak a budapesti Társadalmi Egyesületek Szövetsége által folyósított támogatások elosztására korlátozódott.36 Az 1925-1927. évi német-magyar aktivista kísérlet A csehszlovák állam gyors és sikeres gazdasági, politikai konszolidációja igen korán felvetette a kisebbségi magyar közösség másik alternatíváját, az új állammal való együttműködés lehetőségét. Ebben az irányban a legerősebb impulzusok a szociáldemokraták részéről érték a politikailag éppen csak eszmélődő magyar népcsoportot. Az 1920. évi parlamenti választásokon Szlovákiában is elsöprő győzelmet arattak a csehszlovák, német és magyar szociáldemokraták. A nemzetileg megosztott baloldali pártoknak mindazonáltal csak részben sikerült befolyásolniuk az ország etnopolitikai jellegét, minthogy az első parlamenti időszakban az úgynevezett csehszlovák nemzeti koalíciót alkotó többségi pártok domináltak. Az ország alkotmánya, nyelvtörvénye ugyan liberális szellemben készült, de a közigazgatási, a gazdaság- és oktatáspolitikát az 1920-as években a kisebbségi jogok restriktiv, sőt esetenként diszkriminatív kezelése jellemezte. A radikális kommunista baloldal 1921. évi önállósulását követően pedig a csehszlovákiai szociáldemokraták lemondtak a nemzetiségi kérdés elvszerű átgondolásáról s az abból adódó feladatok vállalásáról.37 A magyar miniszterelnöki hivatal szlovákiai bizalmas iratai közt fennmaradt a Szövetkezett Ellenzéki Pártok losonci irodájában készült emlékeztető a csehszlovák kormánykörök egyik legelső, 1922. évi közeledési kísérletéről. Ennek meritumát az agrárreform okozta kisebbségi magyar sérelmek, a kulturális és politikai panaszok orvoslása, valamint a Magyarországgal szembeni csehszlovák politika pozitív irányú változása jelentette volna, amiért cserébe Prága a Csehszlovák Köztársaság egyértelmű elismerését, valamint lojális politika folytatását kérte a magyar pártoktól. A nagy valószínűséggel a szlovák autonomista törekvések radikalizálódásának lefékezését szolgáló közeledési kísérletet a magyar miniszterelnökségen 1921. március 29-én összehívott értekezleten is véleményezték. Bethlen István, akit a kormányzó két héttel később, április 14-én nevezett ki miniszterelnökké, kérte, hogy a tárgyalásokról feltétlenül folyamatosan tájékoztassák a néppárti szlovák politikusokat. Az értekezlet résztvevői által megfogalmazott álláspont 35 A magyar kormánynak és a szlovák néppárti vezérkarnak egyaránt bizalmas információkat szállító Tuka sajátos kettős ügynöki szerepe magyarázza, hogy államellenes tevékenységét a hatóságok jó ideig tétlenül szemlélték, és csak 1928-ban tartóztatták le és ítélték el. A szlovákiai autonómia ügyében sikerült a kérdés belső etnikai dimenzióit háttérbe szorítania, amivel taktikai okokból a budapesti kormány is egyetértett. Ezzel azonban csak azt sikerült elérnie, hogy a Hlinka-féle néppárti vezetés az autonómia kérdését kizárólag szlovák belügyként kezelte. Tuka magatartására lásd a Magyar Országos levéltárban megtalálható jelentései közül pl. MOL K-64, 1921-7/- 300 (1925-7/b - Tót akció iratai). 36 „Célom az, hogy a [szlovák - Sz. L.j néppártot és az összes magyar és német polgári pártokat egyesíthessük egységes küzdelemre az autonómiáért, e célból előbb a néppártot kell magamnak megnyernem.” Tuka Béla 1921. február 14-i jelentését lásd Angyal Béla: Dokumentumok... i. m. 172. p. Tukának a szlovákiai magyar politikai életben 1920-1922 között betöltött közvetítői, irányítói szerepét elemzi Angyal Béla: Érdekvédelem... i. m. 73., illetve 53-56., 68-75., 163-165. p. 37 Schaffrannek, Christof : Die politische Arbeiterbewegung... i. m. 57-65. p.
