Bárdi Nándor - Simon Attila (szerk.): Integrációs stratégiák a magyar kisebbségek történetében. Somorja, 2005. június 9-10. - Disputationes Samarienses 7. (Somorja, 2006)
Integrációs modellek
Integráció és együttműködés a kisebbségpolitikában 31 1921-ben megalakult Magyar Jogpártnak Szlovákia területén - Kárpátaljától eltérően - nem sikerült számottevő támogatásra szert tennie. A Ruszinszkói Magyar Jogpárt és a Magyar Jogpárt 1925-ben csatlakozott az OMKP kezdeményezésére létrejött Magyar Nemzeti Párthoz.30 Ezt az 1920-1921-ben kialakult öt-, illetve 1925 utáni három párti kisebbségi politikai struktúrát elvben a lehető legszorosabb együttműködés jellemezte. Bethlen István magyar miniszterelnök és kisebbségpolitikai tanácsadói köre egyébként mindvégig a minél egységesebb vagy legalább folyamatosan egyeztetett magatartást szorgalmazták.31 Ennek ellenére az 1920 végén, 1921 elején létrehozott pártközi koordinációs rendszer - a Szlovenszkói és Ruszinszkói Szövetkezett Ellenzéki Pártok Közös Bizottsága, annak Petrogalli Oszkár vezette losonci irodája, valamint a Bizottság munkáját irányító Vezérlő Bizottság - nem tudta tartósan megakadályozni a különböző társadalmi rétegek érdekeit, a kisebbségi politika közösségépftő és érdekvédő szempontjait eltérő módon kezelő pártok közötti véleménykülönbségek kialakulását.32 Az 1920-as évek elején a csehszlovákiai kisebbségi magyar politika stratégiai célja Szlovákiai és Kárpátalja s azon belül a kisebbségi magyarság autonómiájának kiharcolása volt. Ezt a budapesti elképzelések szerint a magyarországi és kisebbségi magyar politikai pártok és az Andrej Hlinka vezette Szlovák Néppárt együttműködésével, valamint a közösen kialakítandó autonóm területen élő úgynevezett őslakos nemzeti közösségek következetes cseh-, illetve csehszlovákellenes magatartásával kellett volna elérni. Ezekről a korai autonómia-törekvésekről igen gyorsan bebizonyosodott, hogy azok az 1918 előtti korszak erőviszonyaira, szereplőire, reáliáira és mentalitására támaszkodtak, a megváltozott körülmények közt azonban szinte teljes egészében esélytelen alternatívának számítottak.33 A Szlovákiai autonómiájának megteremtését célzó közös szlovák-magyar fellépést szorgalmazó budapesti utasítások értéke folyamatosan csökkent. Reális alternatívát 1921 után már nem képviselt ez az elképzelés. Tuka Béla, akit a budapesti kormánypénzek felosztásával és a magyar-szlovák pártközi egyeztetésekkel bíztak meg, szintén egyre kevésbé tartotta valószínűnek az autonomista együttműködést.34 Ráadásul 30 Popély Gyula: Ellenszélben. A felvidéki magyar kisebbség első évei a Csehszlovák Köztársaságban (1918-1925). Pozsony, Kalligram Könyvkiadó, 1995, 143-148. p.; Angyal Béla: A csehszlovákiai magyarság választói magatartása a két világháború között. Fórum Társadalomtudományi Szemle, 3. évf. (2001) 1. sz. 31 A csehszlovákiai magyar kisebbség politika története 1918 óta. Vázlat. MOL, K-64, 1927-7-57. rés. pol. 32 Az 1921. február 14-én Pöstyénben megválasztott Vezérlő Bizottság elnöke Körmendy-Ékes Lajos lett. Angyal Béla: Dokumentumok... i. m. 156-166. p. 33 A magyar kormány szlovákiai autonómiaterveket támogató elképzeléseiről lásd Tilkovszky Lóránt: Területi integritás és területi autonómia. A magyar kormány 1920. évi felvidéki szlovák autonómia-terve. Századok, 2000. 3. sz. 555-596. p. „A [magyarországi - Sz. L. ] magyarok félreértették a szlovák autonomista mozgalmat, mint egyáltalán a szlovák problémát. Azt hitték, az autonomista szlovák, amennyiben szakít a csehvel, a magyarhoz akar visszatérni, mint 1914 előtt. Az autonomista szlovák elszántan vívta élet-halálharcát a csehvel, s küzdelmében szívesen igénybe vette a magyarok segítségét, de alapvető viszonya a magyarsághoz nem változott.” Szvatkó Pál: A visszatért magyarok... i. m. 86. p. 34 A pozsonyi Erzsébet Tudományegyetem egykori jogászprofesszora 1919-1922 között próbált kulcsszerepet játszani a magyar kormány szlovenszkói politikájának irányításában. Erre azonban alkatilag és koncepcióalkotás szempontjából egyaránt alkalmatlannak bizonyult. A magyar kormánnyal fenntartott ügynöki tevékenységét igen korán leleplezték, a szlovákiai autonómiakoncepciójával egyre inkább csak a Szlovák Néppárt köreiben tudott népszerűségre szert tenni. Tuka szerepéről, autonómiaterveiről lásd Hertel, Maroš: Az Országos Keresztényszocialista Párt szlovák szekciója. Fórum Társadalomtudományi Szemle, 5. évf. (2003) 4. sz.
