Bárdi Nándor - Simon Attila (szerk.): Integrációs stratégiák a magyar kisebbségek történetében. Somorja, 2005. június 9-10. - Disputationes Samarienses 7. (Somorja, 2006)
A társadalomalakítás és a kisebbségi társadalom
264 Simon Attila vák földnek szlovák kézbe kell kerülnie. Bár a telepítések az említett határozat megfogalmazása idején jóformán még el sem kezdődtek, a Néppárt már ekkor élesen elítélte azt, hogy a földhivatal a csehek szlovákiai kolonizációját szorgalmazza.11 A HSLS rezolúciója kapcsán a tanácsadó testületben kibontakozott vitában a résztvevők egyetértettek abban, hogy a „a nem szláv elemek kolonizációja” elfogadhatatlan. Megegyeztek abban is, hogy ha van elegendő szlovák jelentkező, akkor azokat kell előnyben részesíteni, s cseheket csak rendkívüli estekben kell Szlovákiába telepíteni.12 Negatív visszhangot váltott ki viszont a Hlinka-párt előbb érintett nyilatkozata az ÁFH prágai felügyelőtanácsában, ahol válaszul néhány cseh képviselő éles támadást intézett Ferdinand Juriga néppárti szlovák képviselő ellen. Az éles szóváltás során a cseh pártok képviselői károsnak minősítették a Hlinka-párt kifogásait, miközben arra hivatkoztak, hogy „mindig jobb egy cseh kolonista, mint egy magyar”. A szlovákokkal szembeni cseh kultúrfölényre is utaltak, amikor azt javasolták, hogy a HSLS-nek inkább örülnie kellene a cseh telepeseknek, mert azok haladást és civilizációt hoznak Szlovákiába.13 Noha az ilyen éles viták nem jellemezték a felügyelőtanács további munkáját, Juriga képviselő még számos alkalommal tette szóvá a szlovák érdekek elsikkadását és azt, hogy az ÁFH leginkább csak a reform csehországi lefolyásával foglalkozik. A Hlinka-párt kifogásai sok esetben a párt csehek iránti fóbiáját bizonyították, s nem valós helyzeten alapultak. Az ÁFH felügyelőbizottságának egyik 1925. novemberi ülésén a szlovák politikus például azt vetette a földhivatal illetékeseinek a szemére, hogy a kolonizáció során a szlovák földművesek csak a legvégső esetben jutnak földhöz, s a csehek és a reemigránsok is elsőbbséget élveznek velük szemben.14 A kolonizáció statisztikái szerint azonban ez az állítás nem felelt meg a valóságnak, mint ahogyan Jurigának azt a véleményét is fenntartásokkal kell fogadnunk, miszerint ÁFH illetékesei felekezeti alapon is különbséget tettek az igénylők között, s a katolikusokat háttérbe szorítva elsősorban evangélikus vallásúaknak utaltak ki kolonista birtokokat.15 A HSLS-nek a kolonizáció végrehajtásával kapcsolatos bírálatának a párt sajtóorgánuma, a Slovák is gyakran adott hangot. A lap szélsőséges hangvételű írásaiban arról számolt be, hogy miközben a szlovák parasztság éhezik, az ÁFH egy új cseh nemesség létrehozását és Szlovákia gyarmatosítását szorgalmazza.16 Az ilyen és hasonló megnyilvánulások állandó feszültség forrásai voltak a két nemzet politikai reprezentációja között, noha az ÁFH - különösen a húszas évek közepétől - egyre inkább igyekezett olyan politikát folytatni, hogy az a szlovák félnek is megfeleljen. A földreform második szakaszában egyértelműen a szlovákiai nagybirtokokra helyezték a hangsúlyt, s a Telepítési Hivatal létrehozásával is gesztust igyekeztek gyakorolni a szlovákok felé. Hogy a Szlovákia cseh kolonizációjának a vádjait elkerüljék, az ÁFH 1925-ben hivatalosan is megfogalmazta azt, hogy „ügyelni kell arra, hogy a szlovákok előnyt élvezzenek a kolonisták kiválasztása során. A cseh jelentkezőkre csak különösen indokolt esetekben kerüljön sor”.17 11 Szlovákiai tanácsadó testület, SÚA Praha, SPU-VŠ, 167. d. 12 Uo. 13 Az ÁFH Felügyelőtanácsa, 37. ülés, 1921. május 4., SÚA Praha, SPU-Vš 132. d. 14 A szlovák politika nagy várakozással tekintett a külföldről (elsősorban az USA-ból) várhatóan hazatelepülő szlovákok tízezrei elé. Végül csalódással fogadták, hogy 1923-ig mindössze 34 ezer volt a reemigránsok száma. Közülük mintegy 350 család kapcsolódott be a telepítésekbe, s kapott Dél-Szlovákiában birtokot. 15 Uo. 124. ülés, 1925. november 11. 16 Vö. Slovák, 1925. 65. sz., valamint uo. 1927. 37. és 43. sz. 17 Slovenský národný archív (Szlovák Nemzeti Levéltár, a továbbiakban: SNA), KR 9. d., i. sz. 64615/25.
