Bárdi Nándor - Simon Attila (szerk.): Integrációs stratégiák a magyar kisebbségek történetében. Somorja, 2005. június 9-10. - Disputationes Samarienses 7. (Somorja, 2006)
Integrációs modellek
24 Szarka László dése jórészt éppen a triadikus modell szerint történt.3 A többségi és kisebbségi közösségek nyelvi, oktatási, politikai és gazdasági jogait figyelembe vevő, azokat a közösségi jogok szintjén az állam közigazgatási szerkezetében is megjelenítő multikulturális nemzetállamok kialakulása - amelyben kezdetben T. G. Masaryk csehszlovák köztársasági elnök is reménykedett - utópisztikus elképzelésnek bizonyult.4 Az 1918-1920 közt kialakult magyar kisebbségek szempontjából az anyaországgal és a befogadó állammal szembeni magatartás- és lojalitásformák, a politikai, gazdasági kapcsolatok mértéke, a politikai életben való részvételi formák, politikai pártszerveződések, programok kialakítása bizonyult a legfontosabb kérdésnek.5 Mindenekelőtt azt kellett tisztázniuk a kisebbségi magyar társadalmak politikai vezetőinek, mennyire fogadják el az újonnan kialakult államjogi adottságokat, s álláspontjukat miként kívánják érvényesíteni az anyaország, illetve a többségi nemzet politikai központjaival szemben.6 A régi magyar közigazgatás s vele együtt az államapparátus, bankrendszer, oktatási rendszer összeomlása, a hivatalnoki réteg egy részének elmenekülése, másik részének a tudatos kiiktatása alapvetően meghatározta a kisebbségi helyzetet. Az új határok kijelölése nyomán Szlovenszkó és Ruszinszkó területén maradt magyar népesség kapcsolatai Budapesttel radikálisan átalakultak. A hónapokig, Kárpátalján évekig érvényben lévő rendkívüli állapotok közt a felvidéki magyar elitnek szükségképpen ke3 A 20. századi kelet-közép-európai etnikai konfliktusok kezelésének lehetőségeiről lásd Salat Levente: Etnopolitika a konfliktustól a méltányosságig. Az autentikus kisebbségi lét normatív alapjai. Marosvásárhely, Mentor Kiadó, 2001, 53-66. p. Bárdi Nándor a trianoni békeszerződés után kialakult „kölcsönös félelmi viszonyról", kölcsönös nemzeti komplexusok kialakulásáról fr. Ugyanakkor felhívja a figyelmet a magyar kisebbségek öndefiníciójában is kimutatható nemzeti és állampolgári kötődés kettősségére. Bárdi Nándor: Tény és való. A budapesti kormányzatok és a határon túli magyarság kapcsolattörténete. Pozsony, Kalligram Könyvkiadó, 2004, 17., 19-21. p. 4 A soknemzetiségű „nemzetállamok” konfliktushelyzeteinek feloldásáról lásd Kymlicka, Will: Multicultural Citizenship: A Liberal Theory of Minority Rights. Oxford, Oxford University Press, 1995. A nemzetállami és kisebbségi nemzetépítések negatív és pozitív gyakorlati példáit is elemzi Kymlicka újabb könyve: uő: Politics in the Vernacular: Nationalism, Multiculturalism and Citizenship. Oxford, Oxford University Press, 2001, 221-240. p. A nemzetközi irodalom továbbgondolását lásd Salat Levente: Etnopolitika... i. m. 5 Az erdélyi magyarság kezdeti önszerveződéséről, programalkotásáról lásd például Nagy György: Erdélyi magyar szellemi élet a két háború között (1918-1940). Korunk, 1999. 2-3. sz. 5. p. A Bethlen-kormány álláspontját Walkó Lajos külügyminiszter a jugoszláviai magyarok kapcsán fejtette ki: „...a magyarok legyenek jó és lojális állampolgárai új hazájuknak - de az SZHSZ állam legalább a nemzetközi szerződéseknek azt a minimumát adja meg, hogy a magyarság megtarthassa nyelvét és kultúráját, és fejlődése biztosítva legyen.” Idézi A. Sajti Enikő: Impériumváltások, revízió, kisebbség. Magyarok a Délvidéken 1918-1947. Budapest, Napvilág Kiadó, 2004, 61. p. A csehszlovákiai magyarság triadikus viszonyainak értelmezéséhez lásd pl. Angyal Béla: Érdekvédelem és önszerveződés. Fejezetek a csehszlovákiai magyar pártpolitika történetéből 1918-1938. Galánta-Dunaszerdahely, Fórum Intézet-Lilium Aurum, 2002. 6 A kisebbségi, regionális magyar önszerveződés legtömörebb programját 1921 januárjában a Kós Károly és Páll Árpád által jegyzett Kiáltó Szó rögzítette: „A régi Magyarország nincs többé a számunkra; de Erdély, Ardeal, Siebenbürgen, Transsylvania, vagy bármi nyelven nevezte és nevezi a világ: feltámadt és van, aminthogy volt akkor is, amikor azt hittük mi magunk, mert akartuk hinni, hogy nincs, és csak Magyarország van. Akkor is volt, de most is van, és akárhogyan is akarja akármilyen akarat, lesz örökkönörökké! [...] Kétmillió magyarra, mint fundamentumra akarjuk felépíteni az új keretek közt nemzeti autonómiánkat, melynek egy részét saját szabad elhatározásból ígéri nekünk Románia szentesített törvénye: a gyulafehérvári határozat, más részét megszerzi egyfelől akaratunk és erőnk, másfelől Románia józan belátása. [...] Nyíltan és bátran kiáltom a velünk megnagyobbodott Romániának: mi, magyar fajú, magyar hitű és magyar nyelvű polgárai Romániának nemzeti autonómiát akarunk, aminek birtokában bennünk Nagy-Románia megbízható polgárságot fog nyerni.” A Kiáltvány szövegét lásd pl. a Magyar Közélet című lap internetes változatában http://www.hhrf.org/mk/802mk/ 802mkl0.htm.
