Bárdi Nándor - Simon Attila (szerk.): Integrációs stratégiák a magyar kisebbségek történetében. Somorja, 2005. június 9-10. - Disputationes Samarienses 7. (Somorja, 2006)
Revízió és integráció
A magyar kormány szociálpolitikája a visszacsatolt Felvidéken... 179 10 000 lakosra 188 családot jelentett) a sorrendben országosan a negyvenedik helyet foglalta el, Bars és Hont megyénél kevesebb szegény nagycsaládot pedig csak az egykéző Somogybán, Tolnában és Baranyában találtak. A vármegyei szociálpolitikai költségvetéseket áttanulmányozva azonban úgy tűnik, hogy az Alapot irányító Országos Szociális Felügyelőség (OSZF) csak részben vette figyelembe a különbségeket: az egy rászoruló családra jutó állami költségvetési kiutalás többszörös eltéréseket mutatott vármegyénként, s lényegében csak a három kárpátaljai közigazgatási kirendeltség esetében lehet arányosságot találni. Ennek oka részben az egyes vármegyék és városok eltérő érdekérvényesítő képességében volt kereshető, részben azzal, hogy az OSZF nagyobb beruházást, különösen házépítést csak ott engedélyezett, ahol az előfeltételek maradéktalanul megvoltak, az építőanyag-hiány és a kötött gazdálkodás nehézségei pedig már 1942 folyamán jelentkeztek.52 A szociális juttatásokban megfigyelhető volt a kampányszerűség is, aminek főleg rentabilitási okai voltak, de amely jelenség egyik előidézője volt a megyék közti jelentős különbségeknek is. Mindez az anyaország legtöbb vármegyéjében is tapasztalható volt, így a Felvidék e tekintetben nem számított kivételnek. Az ONCSA felvidéki működése során számottevő eltérést nem mutatott az anyaországi megyékéhez képest: a rászoruló, „megélhetésében veszélyeztetett”, négy vagy annál több gyermekkel bíró családoknak adott juttatások struktúrája (házépítésre, házvásárlásra, kis- és nagyállatra, munkaeszközre, kiskereskedelmi és kisipari tevékenységre, mezőgazdasági beruházásra folyósított kölcsönök) tekintetében az itteni vármegyék az átlagot képviselték. Kárpátalján ezzel szemben - a nagyobb nyomorból fakadóan - sokkal gyakoribbak voltak a tehén- és kecske- („szegény ember tehene”) juttatások.53 Szociálpolitika Észak-Erdélyben A honvédség 1940-es kelet-magyarországi, partiumi és észak-erdélyi bevonulása után (mely területeket a továbbiakban a rövidség okán csak Észak-Erdélynek fogunk hívni) sok szempontból hasonló nehézségekkel kellett a katonai közigazgatásnak szembenéznie, mint amiket a Felvidéken két évvel korábban több-kevesebb sikerrel megoldottak. Azonban ezek a problémák csak természetükben hasonlítottak az előbbiekre, méreteik sokkal hatalmasabbak voltak. A román hadsereg alakulatai a mozgósítás hónapjai alatt sok helyütt felélték a lakosság élelmiszer-tartalékait. Kivonulásukkor is lényegesen nagyobb károkat okoztak az állami, törvényhatósági, községi, sőt magánvagyonokban is. A hiányok mértékét jelzi, hogy Bárdossy bukaresti magyar követ jelentésében még olyan árucikkekből is sok vagontétel sürgős tartalékolását és átszállítását javasolta, mint a só és a tűzifa, jóllehet éppen e két terméket korábban az anyaország importálta a román főhatalom alatti Erdélyből.54 Az ellátás megszervezését ismét a Hangya Szövetke52 Egy 1951-es (!) irat szerint 1944-ig Kárpátalján ennek ellenére mintegy 5000 családi házat épített az ONCSA (Hollós János volt szociális felügyelő önéletrajza. OFAKSz-OLH-ONCs. A Felszámoló Bizottság iratai, MÓL XXIX-N-l-j. 2. dob. 8. tét.) Összehasonlításul érdemes megjegyezni, hogy a csonka ország területén épült ONCSA-házak száma 12 000 körül volt. (Egy 1947-es felmérés országosan 10 739 épület adatait tartalmazza, ennél azonban bizonyíthatóan több épült, ugyanis a lista pl. a kárpátaljai építkezésekből csak a terület városainak 106 épületéről tud. (MÓL Belügyminisztérium Általános Iratai, K 150. 4522. cs.) 53 Az akciók adatait (az 1940-1942 közti időszakra vonatkozóan) egyrészt közli Kádár L. Levente, másrészt az ONCSA-t irányító Országos Szociális Felügyelőség fennmaradt anyagában található vármegyei nép- és családvédelmi költségvetések segítenek az eligazodásban. (MOL K 566. 9-12. cs.) 54 MÓL Külügyminisztériumi Iratok, K 69. 1940. 7. d.
