Bárdi Nándor - Simon Attila (szerk.): Integrációs stratégiák a magyar kisebbségek történetében. Somorja, 2005. június 9-10. - Disputationes Samarienses 7. (Somorja, 2006)
Revízió és integráció
A magyar kormány szociálpolitikája a visszacsatolt Felvidéken... 175 bízottak ugyanis több ízben határozottan állást foglaltak a csehszlovák idők készpénzes munkanélküli-segélyének átmeneti fenntartása érdekében. Ezt részben a anyaországihoz hasonló ínségmunkák megszervezésének elhúzódásával indokolták, de a javaslatokban egyre gyakrabban jelent meg a felvidéki lakosság romló hangulatára, csalódottságára való utalás is. A budapesti hivatalos körök megrökönyödésére a kritikákhoz nemcsak a Népszava csatlakozott, hanem néhány felvidéki magyar lap is határozottan bírálta a szociális ellátórendszer hiányosságait.31 Imrédy a Felvidéken mutatkozó tagadhatatlan gazdasági, szociális, közellátási és közigazgatási nehézségeket igyekezett saját céljai érdekében kihasználni. 1938. november elején benyújtotta a képviselőházban a Felvidéki Törvény tervezetét, mely a visszacsatolt területeken szinte korlátlan felhatalmazást adott volna a kormánynak a polgári közigazgatás bevezetése után is. A magyar politikai életet alaposan felforgatta a terv, mely a Magyary-iskola által régóta sürgetett közigazgatási reformot, a vármegyei és városi tisztviselői kar állami kinevezési rendszerét is tartalmazta a Felvidék vonatkozásában. Sokan attól tartottak, hogy a miniszterelnök egy általános felhatalmazási törvény próbájának tekinti a javaslatot, ami hatalmas lépés lett volna egy diktatórikus államvezetés bevezetése felé.32 A törvényjavaslatból ugyan jogszabály lett, de csak a behívott felvidéki képviselők támogatásával. Mindez azt eredményezte, hogy a kormánypárt konzervatív-liberális része, mely határozottan szembefordult Imrédy politikájával, egyre inkább tehertételnek érezte mindazt, ami a Felvidéken történik. A Magyar a Magyarért Mozgalmat és a felvidéki szociális közigazgatást pedig Imrédy társadalomépítő és önnépszerűsítő tevékenységének letéteményeseként, egy drága, hatásaiban inkább „fölösleges” jogokat ébresztő, emiatt veszélyes intézménynek kezdték tekinteni. A Felvidéki Törvény megszületése után a Felvidéken érvényes csehszlovák jogszabályokat fokozott tempóban kezdték hozzáigazítani az anyaországban érvényes törvényekhez és rendeletekhez. Az egységesítési folyamat annak ellenére érintette a szociális rendelkezéseket is, hogy a járási szociális megbízottak több értekezletükön a leghatározottabban kérték: e területtel tegyenek kivételt, s legalább átmenetileg tartsák fenn a csehszlovák időszak magasabb nívójú rendelkezéseit. Az egységesítés azonban Jaross Andor tárca nélküli felvidéki miniszternek a tiltakozása ellenére e kérdésekben is megtörtént. Mindez számos zavar forrása volt. A napszámminimálbérek bevezetése elsősorban a földbirtokosok felzúdulását váltotta ki, mert munkaerőhiányt idézett elő egyes helyeken.33 Sokkal nagyobb gondok mutatkoztak az ínségmunkák terén. Erre az állam egymillió, a Magyar a Magyarért Mozgalom pedig 1 179 667,45 pengőt utalt át, de ez a pénz annak ellenére nagyon kevésnek bizonyult, hogy az anyaország teljes erre szánt költségkerete - ahogy már említettük - 4 millió pengőben volt megszabva (az 31 Veres Péter nem minden alap nélkül írta a Népszava hasábjain: „A polgári reformereket világszerte az jellemzi, hogy reformokat sosem általános emberi, elvi, erkölcsi, hanem közönséges politikai taktikai szempontokból csinálnak vagy hirdetnek. Sokszor inkább csak hirdetnek, mint csinálnak. S ha csinálnak is, csak annyit és olyat, amennyit és amilyet maguk a nélkülöző tömegek kiharcolnak. A főszempont sohasem az, hogy egyáltalában ne legyen nyomor és igazságtalanság, hanem hogy ez a nyomor és igazságtalanság ne veszélyeztesse a fennálló rendet.” Veres Péter: A felvidéki sarlósoktól a Táj- és Népkutató kiállításig. Népszava, 1938. december 4. A felvidéki lapok hangneme visszafogottabb volt: „Ha volt pénz a csehszlovák állami munkakölcsönre, elő kell teremteni a pénzt a lévai magyar munkások és iparosok kenyerét megszerző ínségmunkára is!" (740 munkanélküli Léván. Bars, 1938. december 18.). 32 Lásd a 11. lábjegyzetben. 33 Nyitraivánkai Vitéz János: A mezőgazdasági munkáskérdés. Magyar Nemzet, 1939. április 26. A probléma egyébként 1940-ben megismétlődött, olyannyira, hogy a Földművelésügyi Minisztérium közleményben szólította föl a cselédeket a munkába állásra. (Komoly figyelmeztetés, amelyre már régóta várunk. Köztelek, 1940. 8. sz. 133. p.)
