Bárdi Nándor - Simon Attila (szerk.): Integrációs stratégiák a magyar kisebbségek történetében. Somorja, 2005. június 9-10. - Disputationes Samarienses 7. (Somorja, 2006)
Revízió és integráció
168 Hámori Péter vesebbet árult el, minthogy a nép nyomora legalább akkora, ha ugyan nem nagyobb, mint amilyenről Illyés, Féja, Kovács Imre és társaik könyveiben olvasni lehetett, továbbá azok az általuk leírt lelki folyamatok, reménytelenség, csodavárás vagy éppen már csodára sem várás is általánosak. Az 1919 óta vissza-visszatérő fenyegetés, egy újabb forradalom lehetősége, melyre a politikai közbeszédben húsz éve soha nem felejtettek el utalni a megszólalók - akár oly módon, hogy emiatt kell minden „felforgató társadalmi kísérlettől" elzárkózni, akár oly módon, hogy éppen a fenyegetettség miatt kell a társadalom szövetében jelentős változtatásokat eszközölni -, a miniszterelnök szemében valós esélynek tűnhetett. Az 1938-as év eseményei azonban nemcsak fenyegetést jelentettek, hanem átmenetileg kitörési pontot is kínáltak Imrédy számára, méghozzá két területen is: egyszerre látszott keresztülvihetőnek a külső, területi, és a belső, társadalmi revízió. Ennek lehetősége valószínűleg elkápráztatta a miniszterelnököt, hiszen a harmincas évek végének legnagyobb vitái, nagyrészt éppen a két revíziós cél sorrendiségéről szóltak.4 A belső revízió Imrédy terveiben a földkérdésnek az 1920-as Nagyatádi-féle földreformnál és Gömbösi telepítési törvényénél sokkal radikálisabb megoldását, az agrárnépesség, különösen a legszegényebb rétegek életszínvonalának emelését, a gazdasági „őrségváltást” (azaz a zsidókérdés törvényi rendezését) és a magyar politikai intézményrendszernek, benne az érdekképviseleteknek és a politika alapstruktúrájának gyökeres megváltoztatását jelentette volna. Ez a hagyományos demokrácia addigi - amúgy sem túl tág - kereteinek kiiktatását, és helyükbe korporativ szervezetek állítását is magával hozta volna. A kettős, külső és belső revízió együttes végrehajtása, összekapcsolása kérdésében Imrédy külföldi „biztatást” is kapott: a berlini külügyi adminisztráció többször utalt arra, hogy a radikális belpolitikai változtatások előfeltételei annak, hogy Németország támogassa a magyar törekvéseket a Felvidék egészének vagy egy részének visszacsatolásának kérdésében. Az I. bécsi döntést megelőző tárgyalások során a magyar álláspont egy darabig a népszavazás felé hajlott.5 Ez kimondottan kedvezett Imrédy terveinek. A Felvidék általános szociális helyzetképe egyfelől ugyan sokat romlott 1938-ban, ám az életszínvonal általánosságban mégis érzékelhetően magasabb volt, mint Magyarországon. Fonár 17.) Később a jelentésekből kettő mégis napvilágot látott, ám jellemző módon a két, szociálisan legjobb helyzetben lévő vármegyéről. (Nádujfalvy József: i. m. és Soproni Elek: A kuttúrsarok gondjai. Sopronvármegye szociális és gazdasági viszonyainak feltárása. Budapest, 1940 /A Magyar Társaság Könyvei, 3./, kritikájukat lásd Vármegyei szociális jelentések. Közigazgatástudomány, 1941. 6. sz. 243-244. p.) Az ekkor felvázolt munkatervek egyébként sok ponton megdöbbentő hasonlatosságot mutatnak a csehszlovákiai szociális szakértők 1937-es javaslataival, jóllehet erősen valószínű, hogy a magyarországi vármegyei szociális tanácsadók még csak nem is hallottak az 1937-es tervekről. (Úprava slovenskej dediny. Súbor prednášok s debatou z ankety pečlivosti o zdravie vonkova, usporiadanej dňa 15. marca 1937 v Bratislave. Knihovna Pečlivosti o zdravie vonkova. zv. 19. Bratislava, 1938.) 4 Erről egy korábbi írásunkban részletesen szóltunk (Hámori Péter: Kísérlet egy „propagandaminisztérium” létrehozására Magyarországon. A Miniszterelnökség V., Társadalompolitikai Osztályának története 1938-1941. Századok, 1997. 2. sz. 353-382. p.). A miénktől részleteiben eltérő, de sok szempontból hasonló értékelést adott a kérdésről Ungváry Krisztián is („Árjásítás” és „modernizáció". Adalékok Imrédy Béla miniszterelnöki működéséhez és a zsidótörvények geneziséhez. Századvég, 2002. 4. sz. 3-38. p.). 5 1938-as csehszlovák-magyar tárgyalásokra, a határrevízió menetére és a népszavazás körüli álláspontokra nézve lásd Sallai Gergely: Az első bécsi döntés diplomáciai és politikai előtörténete. Századok, 2000. 3. sz. 597-631. p. Október végén egyébként Imrédy több nyilatkozatában maga is hitet tett a népszavazás mellett. (Függetlenség, Nemzeti Újság, Magyarság, 1938. október 25.; Népszava, október 26.)
