Bárdi Nándor - Simon Attila (szerk.): Integrációs stratégiák a magyar kisebbségek történetében. Somorja, 2005. június 9-10. - Disputationes Samarienses 7. (Somorja, 2006)
Revízió és integráció
Felföldi közírók a magyarországi állapotokról 1938 után 141 Apponyi szerint egyetlen csoport van az egész országban, amely most is a széthúzást gerjeszti, a kormány lemondását követeli, de e csoport tagjait nem a konzervatívok és nem a szervezett baloldal, a szociáldemokraták körében kell keresni. „Ezek valamennyien ott találhatók ma a magyarok - az igazi magyarok - egységfrontjában. [...] Hanem áll ez a csoport azokból, akik magukat a nemzeti szellem, az újmódi nacionalizmus »egyedüli letéteményeseinek« tartják, akiknek »aljas zsidóbérenc«, vagy legjobb esetben is rothadt »gyászmagyar« az, aki nem hajlandó külföldi mintáról gyengén és tehetségtelenül lemásolt maszlagjaikat bevenni.”4 Visszatérve a bécsi döntés korszakának gazdasági hátterére, valószínű, hogy a magyarországi szociális állapotok, ha nem kerültek is előtérbe, nem voltak olyan ismeretlenek a szlovákiai magyarok számára, mint ahogy azt a Járassál interjút készítő Szirmai Rezső feltételezte. De ez a probléma nem tűnt föl annyira fontosnak a visszatérés pillanatában. Ugyanarról az érzületnek az érvényesüléséről van szó, amit Kemény Zsigmond már 1860 körül fölismert, s ami azóta is számtalanszor bizonyult történetalakító tényezőnek: „Most az egyéni szabadság mellé a nemzeti individualitás szabad kifejleszthetése járult, mint visszaidézhetetlen követelés. S vannak népek, melyek az alkotmányosságot sem sürgetik, ha a létező viszonyok közt nemzetiségöknek kárt tehet, s vannak ezer meg ezerenkint egyének, kik az egyéni szabadságot tétovázás nélkül áldozzák föl oly oltáron, melyen a nemzetiségi vágyókért égettetik a tömény.”5 Persze a visszatért magyarok azt is várták, hogy saját közösségi jellegzetességeik elismerésben részesülnek majd, szociális-gazdasági helyzetük nem lesz rosszabb, mint a Csehszlovák Köztársaságban volt, sőt az ország e téren felívelő korszak, döntő változások előtt áll, amelyekben éppen nekik jut majd kulcsszerep. Mindezek semmit sem módosítanak a képen: a humanisták, a liberálisok is az igazság eljöveteleként értékelték a visszatérést. Hogy néhány ismertebb személyiségre utaljak, Szvatkó Pál prágai letartóztatásáról Ignotus Pál írt glosszát,6 kiemelve Szvatkó jelentős szerepét a szlovákiai magyarság kulturális és „lelki” egységének kialakításában és a cseh-magyar kulturális közeledésben. Gáspár Zoltán, József Attila barátja és a Szép Szó szerkesztője haditudósítóként vesz részt a bevonulásban, cikkeiben „a magyar igazság teljes győzelmé”-ben reménykedik, s a cseh hadsereg „dicstelen elkotródásá”-ról beszél.7 Fenyő Miksa Herczeg Ferencnek a revízió érdekében tett erőfeszítéseit ismerteti és méltatja: „A revízió ügye győzött: az ünnepségek protagonistái között nemigen láttuk Herczeg Ferencet, úri tartózkodással félreállt. Illik, hogy igaz szívvel mondjuk neki: köszönjük.”8 Egyébként pedig magát a bécsi döntést, illetve Münchent a résztvevők nem olyanformán ítélték meg, mint a kommunista utókor, hogy tudniillik ez volt az egyik olyan lé4 Uo. 5 Kemény Zsigmond: A nemzetiség kérdése. Pesti Napló, 1861. január 1. [1.] p. 6 Ignotus Pál: Szvatkó [sic!] Pál. Esti Kurír, 1938. szeptember 27. 8. p. 7 Idevágó cikkei: Hét magyar község visszatér... Esti Kurír, 1938. november 8. 2. p.; A kivonuló cseh utóvéd nyomában. Esti Kurír, 1938. november 10. [l]-2. p.; Lángoló térkép a füleki vár ormán. Esti Kurír, 1938. november 11. [l]-2. p. 8 Fenyő Miksa: Herczeg Ferenc és a revízió. Esti Kurír, 1938. december 2. 7. p.
