Bárdi Nándor - Simon Attila (szerk.): Integrációs stratégiák a magyar kisebbségek történetében. Somorja, 2005. június 9-10. - Disputationes Samarienses 7. (Somorja, 2006)
Revízió és integráció
142 Filep Tamás Gusztáv pés, amely a háborúhoz vezetett. Ellenkezőleg: a magyarok, a franciák, az angolok egy azonnali kirobbanással fenyegető háborús helyzet megoldásának látták. Volt, aki azt is remélte, hogy ezek a tárgyalások hosszú időre megszüntetik a háború veszélyét. Ráadásul úgy is értelmezhették az eseményt, mint a masaryki - a nemzetek elhatárolását célzó - program megvalósítását; az 1938-as döntések extrém módon azon alapelvek egy részét valósították meg, amelyek nevében korábban az első világháború utáni döntéseket meghozták. Esterházy Lujza, a katolikus gondolkodó, például ezt vetette papírra a bécsi döntést megelőző hónapokban: ....csak akkor lesz igazi békesség [Közép-Európában - F. T. G.], ha a vegyes nemzetű területek lakosai nyíltan kimondják, hová akarnak tartozni, s ezzel lehetővé teszik, hogy városaik ahhoz az államhoz csatoltassanak, amelyhez a lakosság többsége tartozni kíván. Úgy érzem tehát, hogy aki a béke ügyét kívánja szolgálni, annak kötelessége megtenni mindent, hogy a vegyes nemzetiségű területek lakosai minél nyíltabban tegyenek hitvallást nemzetük mellett. De ezt vallotta akkor is, amikor kiderült, hogy szűkebb pátriája, az a terület, ahol ő is él, a Szlovák Köztársaság része marad. 1938. novemberében egy zoboralji házban hallgatják - „parasztok, kultúrmunkások és pártvezetők" - a magyar bevonulásról szóló rádiótudósításokat. Imádkoznak és könnyeznek; majd egymásba fonják a kezüket. A Himnuszt szeretnék elénekelni, de - minthogy odakint csendőrök járnak - végül a nem sokkal korábban Budapesten megrendezett Eucharisztikus Kongresszus indulóját éneklik el. A naplójegyzetet Esterházy Lujza így zárja le: „A huszadik esztendő végén mintha hívás volna ez a himnusz a Krisztus-követésre alapozott kárpát-medencei békéért való magyar munkára, felhívás egy olyan magyar magatartásra, amely Krisztus tanításai szerint cselekszik a minket környékező nemzetekkel. Szent István királyunk jubileumi évének végén vajon megértjük-e ezt a hívást mi, akik itt maradtunk és ti, akik hazatértetek? Megértjük-e és követni fogjuk-e, hálaadásképpen a lezajlott ősz háborús veszélyének csodás elhárításáért? Hajlandók leszünk-e békességgel elviselni a bécsi döntés utáni kereszteket s nagylelkű megértést tanúsítani a közép-európai nemzetek iránt, hogy ily módon egyrészt megháláljuk Istennek a háborús veszély elmúlását és másrészt, hogy méltók s képesek legyünk Kárpát-medencei hivatásunk teljesítésére? Úgy érzem ott abban a kicsiny falusi szobában, hogy nemzeti jövőnk függ a felelettől, amelyet ezekre a kérdésekre adni fogunk. És úgy érzem, hogy növekszik a magyar életben azoknak a száma, akik készek lesznek magatartásukkal igennel válaszolni ezekre a kérdésekre."9 10 Abban, hogy a demokratikus erők a magyar ügy győzelmeként értékelték a bécsi döntést, illetve következményeit, jelentős szerepet játszott, hogy az ország sorsát megfordíthatónak vélték, és ebben a folyamatban igen nagy szerepet szántak a visszatért magyaroknak. Azok viszont kettős fogadtatással kellett, hogy szembesüljenek; ez aztán félelmet, tartózkodást, alkalmazkodást váltott ki egyesekből, sajnálatos módon részben a politikusokból. A képviselőházi naplóból kiderül, hogy az új (behívott) képviselők között volt, aki félt attól, hogy rájuk sütik: újabb terheket akarnak rakni a népre. 9 Esterházy Lujza: A huszadik esztendő. Budapest, Új Élet, 1942, 58. p. 10 Esterházy Lujza: A huszadik... i. m. 74-75. p.
