Bárdi Nándor - Simon Attila (szerk.): Integrációs stratégiák a magyar kisebbségek történetében. Somorja, 2005. június 9-10. - Disputationes Samarienses 7. (Somorja, 2006)
A kisebbségi kérdés a nemzetközi kapcsolatrendszerben
116 L. Balogh Béni pesten maradtak kisebb, technikai jellegű ügyek (kishatárforgalom, pénzügyek) lezárása végett. A határmegállapftó bizottságban október 18-ig folyt a munka, és habár, mint láttuk, közel álltak a megegyezéshez - politikai akarat hiányában - megállapodás végül nem született.78 Az utolsó román küldöttek december elején hagyták el Budapestet.79 Eltérő taktikák, egymással szembenálló nemzetstratégiák Miként alakult a magyar-román viszony az ezt követő hetekben-hónapokban? A tengelyhatalmak eleget tettek a két fél kérésének, és október közepén egy német-olasz vegyes bizottság alakult az Észak- és Dél-Erdélyben elkövetett atrocitások kivizsgálására. Az ún. Altenburg-Roggeri bizottság október 17-27-e között folytatta le a helyszíni vizsgálatot. Az összefoglaló jelentés kivonatát,80 egy-egy szóbeli jegyzék kíséretében, a magyar és a román kormány is december elején kapta meg. A jelentés mindkét fél felelősségét megállapította az atrocitások terén,81 a szóbeli jegyzék pedig egyebek mellett felszólította a két kormányt, haladéktalanul kezdjék újra a megszakított tárgyalást.82 A tárgyalások újrakezdésére azonban nem került sor. A román kormány ehelyett 1941 tavaszán egy sor emlékiratot intézett a tengelyhatalmakhoz, ismét felpanaszolva az észak-erdélyi románok nehéz helyzetét. Ez már a bécsi döntés érvénytelensége bejelentésének (1941. szeptember 15.) a diplomáciai előkészítése volt. Az 1940 őszén körvonalazódott új irányvonalnak megfelelően ugyanis Bukarest egyre nyilvánvalóbban annak igazolására törekedett, hogy a bécsi döntés lényegében érvénytelennek tekinthető, mivel a magyar fél folyamatosan megszegi annak előírásait. Ezzel összefüggésben lépten-nyomon érzékeltetni kellett a tengelyhatalmak előtt a bécsi döntés abszurditását. Sturdza külügyminiszter szavaival: „semmi ne köttessék véglegesen Magyarországgal, hagyjunk minél több időt eltelni, hogy megmutathassuk a Bécsben előidézett helyzet gazdasági és földrajzi abszurditását’’.83 A gazdasági nyomásgyakorlás már közvetlenül a bécsi döntés után is a román politikai eszköztár részét képezte Magyarországgal szemben. Az elképzelés lényegét 1940. október 4-én Crutzescu részletesen is felvázolta. Eszerint a kellő időben alkalmazott gazdasági nyomásgyakorlással Bukarest meg tudja bizonyos mértékig akadályozni a magyarokat abban, hogy „románellenes akciójukban túllépjenek bizonyos határt”. „Minden jövendőbeli egyezményt - javasolta Crutzescu -, amely megkönnyíti majd a magyaroknak az átmenő forgalmat a Kolozsvár-Marosvásárhely vasútvonalon, megkönnyíti a városok és ipari üzemek ellátását román kőolajjal, Kolozsvár ellátását a mi földgázunkkal stb., természetesen rövid távra kell megkötni, megadatva nekünk bármikor a visszavonás vagy a módosítás lehetőségét. Ugyanilyen természetű [intéz78 Arh. M.A.E., fond 71/Transilvania, vol. 50., 113-117.f. 79 Arh. M.A.E., fond 71/Transilvania, vol. 370., 28. f. 80 A dokumentumot közli Puçcaç: i. m. 3-13. p. A bizottság megalakulásának körülményeiről lásd A Wilhelmstrasse és Magyarország. Német diplomáciai iratok Magyarországról, 1933-1944. Összeállította Ránki György és mások. Budapest, Kossuth Könyvkiadó, 1968, 360. sz. irat. 81 A vegyes bizottság szerint a tömegmészárlások miatt (elsősorban Ipp és Ördögkút) a magyar felet nagyobb felelősség terhelte. (Uo. 12. p.) 82 A jegyzék a bécsi döntés határainak végleges meghúzását javasolta, mégpedig, „ha lehetséges”, a kataszteri elv alapján (a magyar álláspontot igazolva ezzel), de a román félnek is kedvezett, amikor kisebbségi szerződés megkötését ajánlotta. (Uo. 15. p.) 83 Sturdza 1940. december 14-én, egy belső tanácskozáson elhangzott szavai. Arh. M.A.E., fond 71/ Transilvania, vol. 48., 103. f.
