Kontra Miklós (szerk.): Sült galamb? Magyar egyetemi tannyelvpolitika. Konferencia a tannyelvválasztásról Debrecenben, 2004. október 28-31. - Disputationes Samarienses 6. (Somorja-Dunaszerdahely, 2005)
II. Kitekintés
Hozzászólások 81 Szűcs István: A kétnyelvűségért nekünk kell tenni A kétnyelvűségről beszélünk és hát az eddigi hozzászólásokból és az elhangzott előadásokból is számomra világossá vált az, amit amúgy is gyanítunk, hogy egy nagyon összetett kérdésről beszélünk. Nagyon sok vonzata van a kétnyelvűségnek, ezek közül kiemelnék néhányat: a politikai vonzatait, a történelmi vonzatait, a történelmi gyökereit. Amint láttuk itt, különböző helyszíneken mások a vonzatúk. A kétnyelvűség propagálását úgy gondolom, egyik esetben sem a többségi nemzet kezdeményezi, és nem ők azok, akik ezt kívánatosnak tartják. A többségi nemzetek a nemzetállamot és a homogén kultúrát, oktatást tartják szükségesnek, kívánatosnak, vagy akár modellszerűnek. Ebből számomra az következik, hogy a kétnyelvűséget a kisebbségi sorban élőknek kell kezdeményezni, nekik kell ezért valamit tenni, vagy harcolni érte úgy, ahogy itt elhangzott. Ez azonban soha nem könnyű dolog. A Partiumi Egyetem egy példáját hadd mondjam el ezzel kapcsolatban: a kilencvenes évek derekán, ’96 tájékán egy akkreditálásra leadott szakunkban kétnyelvű képzést jelöltük meg. Több okból, ezt most nem részletezném. Az akkreditációs bizottság azzal a kéréssel adta vissza az anyagot, hogy pontosítsuk, hogy milyen nyelvet akarunk: román vagy magyar nyelvet akarunk? Tehát nem fogadták el a kétnyelvűséget, mint képzési formát. ’96 körül történt ez. Úgy gondolom tehát, hogy a kétnyelvűségért nekünk kell tenni, a kisebbségben élőknek nemcsak az identitás megőrzés a feladata, illetve az identitás megőrzést úgy gondolom, hogy segítené a kétnyelvűség. Ha ezt átgondoltan, jól, és egy megfelelő stratégiával tesszük.
