Kontra Miklós (szerk.): Sült galamb? Magyar egyetemi tannyelvpolitika. Konferencia a tannyelvválasztásról Debrecenben, 2004. október 28-31. - Disputationes Samarienses 6. (Somorja-Dunaszerdahely, 2005)
IV. Összefoglaló
Tanulságok - szentencia nélkül 243 meretek tanulása, tanítása, és semmiképpen nem az, hogy nyelvoktatás folyjék! Az egyetemnek alapvető elvárása a nyelvtudás, de magának bizonyára fokozatosan le kell mondania a nyelvoktatásról. Ezt át kell utalnia a közoktatásba vagy párhuzamos képzési programokba (nyelviskolákba). Az idegennyelv-oktatás lehetőségei, ill. az ezekkel kapcsolatos vélemények jól ismertek a szakirodalomból: • korai oktatás, ez fontos, de túlzottak a vele kapcsolatos elvárások; • folyamatosság, rendszeres tanulás; • intézkedések a külföldön tartózkodás ösztönzésére; • idegen nyelvek kétnyelvű oktatása: a kisebbségi régiókban mindenütt ez a leggyakoribb: az idegen nyelv tannyelvként szerepel, példa erre a kolozsvári egyetem német „vonala” (vö. Candelier és mtsai 1999: 259-271). A külső régiókban, városi környezetben különösen, ahol a nyelvi választék is nagy, egyre inkább elterjed az iskoláskor előtti és a kisiskolások nyelvoktatása magánintézetekben (óvodákban, alsó és felső tagozatos magániskolában). Ez már robbanásszerűen érezteti hatását a városi iskolák tanulóinak nyelvtanulásában, nyelvtudásában. Vidéki magyar pedagógusok, civil szervezetek, egyházi intézmények az ilyen alternatív, akár vállalkozásszerű kezdeményezésben még bátortalanok, noha ebben jól lehetne hasznosítani a nyugati kapcsolatokat, a nyári táborozásokat, az egyházi vakációs foglalkozásokat stb. A kisebbségi régiókban kevesen élnek a meglévő nyelviskolák ajánlataival, kevésbé ismertek az olyan levelező és öntevékeny tanulási formák, mint a magyarországi „villám módszer”. A folyamatos, rendszeres nyelvtanulás elengedhetetlen az egyetemi oktatás elvárásaihoz: ez legalább öt-hat éves rendszeres nyelvtanulást feltételez. A külföldön tartózkodást ösztönző nemzetközi programok erősítik ugyan a nyelvtudást, de ebben elsősorban éppen azok vehetnek részt, akik igazolják a nyelvtudást. A legalább egyszemeszteres külföldi, csoportos részképzésre még azoknak a nyelvszakos hallgatóknak sincs esélyük, akiknek erre éppen nyelvtanulási, nyelvgyakorlási célból volna szükségük. Erre most szinte egyetlen lehetőség a munkavállalás az illető országban az otthoni tanulmányok megszakításával. Egyébként a nemzetközi kommunikáció alapdilemmája: egy lingua franca vagy többnyelvűség (vö. Candelier és mtsai 1999: 252-259)? A mi térségünkben már eleve többnyelvűség van, ezt hiba volna egy lingua francára vagy az államnyelvre redukálni. Ezen kívül az egy közös nyelv kulturális és politikai veszélyeket egyaránt magában rejt: 1. bizonytalanság a használatában, mert idegen, 2. elválik kulturális vonatkozásaitól: holott a nyelv kultúrafüggő, a jelentések is.
