Kontra Miklós (szerk.): Sült galamb? Magyar egyetemi tannyelvpolitika. Konferencia a tannyelvválasztásról Debrecenben, 2004. október 28-31. - Disputationes Samarienses 6. (Somorja-Dunaszerdahely, 2005)

IV. Összefoglaló

242 Péntek János Lehetséges-e önálló egyetemi nyelvpolitika, olyan, amely nem csupán ilyen vagy olyan kaptafákat követ, hanem a helyi körülményeket, igényeket, az egyes nyelvi közösségek hagyományát és a jövőt? Romániában van önál­ló mozgásterük az egyetemeknek, de a magyar közösség perspektivikus igé­nyeit is tekintetbe vevő nyelvpolitikát csak legalább fontos szegmentumaiban önálló intézményben lehet érvényesíteni. A többi intézményben, a kolozsvári egyetemen is, törekedni kell arra, hogy az ilyen igények érvényesüljenek. Egyébként alaptalan az a feltételezésként itt is elhangzott vád vagy önvád, amit a többségiektől folyamatosan hallunk, ti. az anyanyelvbe való bezárkó­zás vádja, az államnyelvtől való elzárkózás, az államnyelv elutasításának a vádja. A Hágai ajánlásoknak a Kontra Miklóstól is idézett pontja egyoldalúan a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek felelősségét hangsúlyozza a hi­vatalos nyelv elsajátításában, holott nyilvánvalóan a többséget és a hivata­los nyelvet képviselő hatóságnak is alapvető felelőssége, hogy az oktatási rendszerben ne akadályozza, hanem segítse a hivatalos nyelv elsajátítását. A kelet-európai utódállamokban nem arra van szükség, hogy nyílt vagy bur­kolt diszkriminációval kényszerítse ki a hatóság az emiatt alacsony szintű, felcserélő kétnyelvűséget, hanem arra, hogy az állami oktatás segítse a ma­gas szintű, stabil kétnyelvűséget, azaz a hivatalos nyelv megtanulását. Alaptalan annak feltételezése is, hogy bárki is egynyelvűként képzelné el a magyar nyelvű egyetemet vagy az egyetemnek azokat a fakultásait, amelye­ket magyar oktatási alapnyelvében önállónak óhajtanának. Mindenki tisztá­ban van azzal, hogy az egyetemi oktatás nem lehet egynyelvű: két-, illetve többnyelvűnek kell lennie. De éppen az önálló mozgástér, a saját egyetemi nyelvpolitika lehetetlensége miatt a meglévő anyanyelvű oktatás állandó vé­dekezésre szorul a folyamatos háttérbe szorítási kísérletek miatt. Milyen nyelvi tudással érkezik a tanuló a közoktatásból az egyetemre? Mit tehet ehhez hozzá az egyetem? Lehet-e intenzív nyelvoktatás az egyetemen? A hallgatók elvileg mind legalább kétnyelvűek, a valóságban félnyelvűek, kevert kétnyelvűek. Nagyon keveset hoznak anyanyelvi tudásban, román nyelvi tudásban, idegen nyelvi tudásban, de az utóbbiban egyre többet. Fontos a gyakorlatban a nyelvi kérdés hármasságának elkülönítése: 1. Mi az oktatás alapnyelve? Mit, mi okból és mi célból oktatnak más nyel­ven? 2. Milyen (idegen) nyelveket oktat, ill. követel meg az egyetem? Milyen ha­tékonysággal? 3. Várhatóan mely nyelvet fogja használni elsősorban a hallgató szakmai pályáján? Nem tartom szerencsésnek a fentiek összemosását: a tannyelvválasztás­nak az elsődleges motivációja csak az lehet, hogy hatékony legyen a szakis-

Next

/
Oldalképek
Tartalom