Kontra Miklós (szerk.): Sült galamb? Magyar egyetemi tannyelvpolitika. Konferencia a tannyelvválasztásról Debrecenben, 2004. október 28-31. - Disputationes Samarienses 6. (Somorja-Dunaszerdahely, 2005)
IV. Összefoglaló
Tanulságok - szentencia nélkül 241 zák. Mit lehet tenni ebben a helyzetben? Elhatározhatjuk, hogy túljárunk a többségiek eszén, és gyorsan megtanítjuk gyermekeinket a román, az ukrán, a szlovák, a szerb stb. nyelvre. Valahogy úgy, ahogy annak idején az örmények és a zsidók tették, akik tudvalévőleg jóval okosabbak, mint mi vagyunk. Csakhogy közben többnyire ők is elfelejtették eredeti nyelvüket (de legalább megőrizték nemzeti identitásukat). Nekünk most náluk is okosabbaknak kellene lennünk: versenyképesnek kellene lennünk államnyelven, és meg kellene őriznünk anyanyelvűnket és nemzeti identitásunkat. Ebben éppen az az okosság segíthetne, amelyhez a magyar nyelvű felsőoktatás vezet el bennünket. A nyelvi kihívásban előnyt jelent mindannyiunk számára, hogy a Kárpát-medence soknyelvű terület, kiterjedt a két- és többnyelvűség, a primer és a szekunder kétnyelvűség egyaránt. Ezt nem értékeljük eléggé, nem látjuk ennek a jelentőségét. Az állami szuverenitások változásával néhány környező országban már volt struktúraváltás a két- és többnyelvűség tekintetében: leglátványosabban Ukrajnában, aztán Szlovákiában, de a volt Jugoszláviából kivált önálló államokban is. A kisebbségek ehhez kénytelenek voltak igazodni, noha az egyik napról a másikra megkövetelt igazodás, váltás csak rontotta a kisebbségi fiatalok esélyeit az oktatásban és a munkavállalásban. A 20. század folyamán többször, de mindig külső kényszer miatt, változott a hivatalosan preferált és intézményesen oktatott idegen nyelv, és változott az idegennyelv-tudás megítélése is. Ismeretes az a Szovjet Moldovából származó vicc, hogy az ottani hivatalos megítélés szerint: aki az oroszt, a román és a jiddist is beszéli, az cionista; aki az oroszt és a románt, az nacionalista; aki pedig csak az oroszt, az internacionalista. Voltak regionális preferenciák, ez térségünkben a német és a francia között oszlott meg, az areális nyelvészetben szokás is két, ilyen értelemben eltérő nyelvi modellről beszélni. Európa a II. világháború utáni megosztottságával a keleti részen az orosz, a nyugati részen egyre nagyobb súllyal az angol számított világnyelvnek. Romániában folyamatosan volt és van frankofónia, a 60-as évek elejéig kötelező volt az orosz, azóta alacsony szinten több nyelv választható a közoktatásban, de fokozatosan itt is az angol fölénye vált általánossá. Erdély regionálisan és areálisan inkább a németet követte, Románia regáti része inkább a franciát. Ezt a hagyományt részben kihasználta, de nem eléggé használta ki a magyar nyelvű közoktatás és felsőoktatás. Ebben a soknyelvű környezetben bizonyára nem a tanított nyelvek számát kell növelni, hanem a soknyelvűség struktúráját kell az eddigieknél átgondoltabban, célszerűbben alakítani, és a nyelvi kompetenciák szintjét kell emelni. A vernakuláris nyelvét (az anyanyelvét), a környezeti nyelvekét és az idegen nyelvekét egyaránt.
