Kontra Miklós (szerk.): Sült galamb? Magyar egyetemi tannyelvpolitika. Konferencia a tannyelvválasztásról Debrecenben, 2004. október 28-31. - Disputationes Samarienses 6. (Somorja-Dunaszerdahely, 2005)
I. Bevezetés
Tannyelv, (felső)oktatás, nyelvpolitika 21 vető személyközi kommunikációs készségeket (angolul: BIOS = basic interpersonal communication skills) egy-három év alatt el lehet sajátítani, de a kognitív tanulási készségek (CALP = cognitive academic learning proficiency) elsajátítása a második (többségi) nyelven öt-hét évig is eltarthat. A kétnyelvű oktatáshoz való jog A konferenciánk címében is szereplő tannyelvválasztás - értelemszerűen - csak akkor lehet kérdés, ha egy adott oktatási intézményben lehetőség van (legalább) két tannyelv közül választani. A Trianon utáni kisebbségi magyar (felső)oktatásra tipikusan a szűkítés (volt) jellemző, a többségi hatalmak direkt és indirekt eszközökkel szűkítették/szűkítik a magyarok anyanyelvű oktatási lehetőségeit, sokszor megfosztva őket a választás lehetőségétől. Nem különösebben csodálatos tehát, ha a kisebbségi magyarok elsősorban s mindenek előtt a magyar tannyelvű (felső)oktatás jogának kivívásáért vagy visszaszerzéséért harcolnak. Erdélyben vissza szeretnék szerezni a Bolyai Tudományegyetemet, Vajdaságban ma annak is örülnének-gondolom én, talán nem tévesen - ha legalább olyan iskoláik lennének a magyaroknak, amilyenek a titói rendszerben működtek és így tovább. A többségi (román, szerb stb.) hatalmak a magyaroknak lehetőleg egynyelvű (többségi nyelvű) oktatást engedélyeznének csak, a magyarok meg - sokszor - mintha szintén egynyelvű (magyar nyelvű) oktatást akarnának maguknak. Ebben a helyzetben mindkét fél - a többségi (román/szlovák/szerb stb.) és a kisebbségi (magyar) is - idegenkedik a kétnyelvűségtől. A többségiek asszimilálni akarják a kisebbségeket (ezért a kétnyelvűséget a nemzetállami integrációs [értsd: asszimilációs]5 törekvések elleni praktikának tekintik), a kisebbségiek pedig élni szeretnének, ezért a kétnyelvűséget a nyelvcsere előszobájának tekintik. (A többségiek csakis felcserélő kétnyelvűséget tud-5 A nemzetállamok gyakorta integrációnak hívják azt, ami valójában asszimiláció. Szilágyi N. Sándor (2002: 77) meghatározásában asszimiláció minden olyan folyamat, amelynek eredménye egy nyelvi, etnikai vagy felekezeti kritériumok szerint meghatározott populáció lélekszámának (nem számarányának!) és/vagy reprodukciójának egy másik, ugyanolyan kritériumok szerint meghatározott populáció javára történő csökkenése. Ennek megfelelően beszélhetünk nyelvi, etnikai, illetve felekezeti asszimilációról, ezek egymásra is tevődhetnek, de külön-külön is előfordulhatnak. Skutnabb- Kangas (2000: 124-5) az asszimiláció és az integráció között azon az alapon tesz különbséget, hogy milyen szerepet játszik a folyamatokban a kényszer. Szerinte asszimiláció egy másik (domináns) kultúra kikényszeri'tett felcserélő „(meg)tanulása” egy elnyomott (dominált) csoport által. Az asszimiláció azt jelenti, hogy egy embercsoportot egy másik csoportba „helyeznek át." Az integráció viszont önkéntes és kölcsönös, hozzáadó (meg)tanulása más kultúráknak. Az integráció befogadó csoporttagság(ok) választását jelenti. Ehhez Skutnabb-Kangas hozzáfűzi, hogy „Ha a domináns nyelv megtanulását a dominált csoport feltétlen kötelességévé teszik, akkor asszimiláció történik, de ha e nyelv megtanulása jog, akkor integrációs politikáról van szó."
