Kontra Miklós (szerk.): Sült galamb? Magyar egyetemi tannyelvpolitika. Konferencia a tannyelvválasztásról Debrecenben, 2004. október 28-31. - Disputationes Samarienses 6. (Somorja-Dunaszerdahely, 2005)

I. Bevezetés

20 Kontra Miklós vészek a kétnyelvűséget szélesen szokták meghatározni: kétnyelvű az az em­ber, aki két nyelvet tud használni valamilyen szinten. Tehát az is kétnyelvű, aki magyarul anyanyelvi szinten tud frni-olvasni-beszélni, de románul csak nagy nehézségek árán tud egy hozzá intézett (írásbeli vagy szóbeli) közlést értelmezni. A kétnyelvűséget a Magyarországgal szomszédos országokban élő magya­rok jelentős része veszedelmes, kerülendő dolognak tartja, szinte az asszi­miláció, vagy nyelvcsere előszobáját4 látja benne. Megvan ennek a komoly történelmi oka: a Trianon után kisebbségbe került magyarok számára a két­nyelvűség igen gyakran kényszer-kétnyelvűség volt, rákényszerítették őket a többségi nyelv (a román, szlovák, szerb stb.) használatára, s nyíltan vagy bur­koltan megtiltották nekik a magyar használatát. Vagyis a felcserélő kétnyel­vűség lett osztályrészük, s a hozzáadó kétnyelvűségről (amikor a többségi nyelv elsajátítása és használata nem a kisebbségi anyanyelv kárára történik, hanem ahhoz mintegy hozzáadódik, anélkül, hogy az anyanyelv tudása és használata bármilyen kárt szenvedne) sosem hallottak, ilyet el sem tudnak képzelni. Pedig van ilyen, többek közt a tőlünk nem oly távoli Svájcban s Finn­országban is. A kétnyelvűség tehát nem az ördögtől való dolog, s nem is fel­tétlenül a kisebbség megnyomorítására, asszimilálására való. A két- vagy többnyelvűség elterjedtebb, mint az egynyelvűség, ugyanis az emberiség na­gyobbik része két- vagy többnyelvű. Az egynyelvűséget mind az egyén, mind a társadalom szintjén sokan természetesnek, kívánatosnak és szükségsze­rűnek tartják, ezek azonban mítoszok, melyeket Skutnabb-Kangas (1998: 11-15) részletesen megcáfolt. Vegyünk észre még valamit. Vannak, akik annyira félnek a kétnyelvűségtől, hogy tabusítják. Ha megkérdezzük őket, kétnyelvűek-e, „nem"-mel felelnek, annak ellenére, hogy a többségi nyelvet is jól tudják. Ezek az emberek politi­kai okokból tagadják, hogy kétnyelvűek. Önvédelemből mondják, amit mon­danak, akkor is, hajói tudják, hogy valójában ők is kétnyelvűek. Ha készpénz­nek vennénk az ilyen kinyilatkoztatásokat, az következne ebből, hogy a ki­sebbségi magyar önvédelemből szegregálná magát. Kétnyelvű oktatásról akkor beszélünk, amikor két nyelvet használnak az oktatásban. A kétnyelvű oktatás kognitív, társadalmi és pszichológiai okok miatt is fontos. Az ilyen oktatásnak sokféle célja lehet a kisebbség asszimi­lációjától kezdve a beszélők életkorának megfelelő nyelvi kompetenciák ki­alakításáig (két nyelven is). A kutatók, köztük is különösen a kanadai Jim Cummins, fontosnak tartják a kétnyelvűség árnyalt megközelítését. Az alap­4 Kanada Ontario tartományában a francia ajkúak közül sokan a kétnyelvű Ottawai Egyetemet a fran­cia kisebbséget fenyegető intézménynek tekintik (Beillard 2000: 475-476).

Next

/
Oldalképek
Tartalom