H. Nagy Péter (szerk.): Disputák között. Tanulmányok, esszék, kritikák a kortárs (szlovákiai) magyar irodalomról - Disputationes Samarienses 2. (Somorja-Dunaszerdahely, 2004)

Az ibolya illata

Illatfelhők

71

olyan „temporális, kérdező, dialogikus olvasást” lejegyző-reflektáló írásmódról van szó, mely a kommentárt az olvasónaplóhoz teszi hasonlatossá1.

Zavarbaejtő és megtévesztő borító. Érzelgős lányregények naiv biztonságát idéző szín- és motívumvilág: szív-alakot formázó, májva színbe hajló ibolyák, lila háttér és mindehhez még a könyvet diszkréten belengő ibolyaillat. És bévül pedig... Bölcseleti kérdések konzekvens feszegetése, különös kedvelése az apóriáknak és szillogizmusoknak, önreflexív kiszólások, szüzsémorzsalékok, s mindemellett blőd meditációk, aforizmák, anekdoták, viccek, találós kérdés, tanmese, filmrecenzió, obszcén „beszólások”, játékos kis ábrák. Komolyság és játék. Szigorú rend - és káosz. A gondolkodás fegyelme - és frusztráló széttartás. Traktátus - és ironikus olvasónapló. Képlet és illat.

Úgy tűnik, hogy a szöveg domináns stílusmodalitása a - szépirodalmi művekre hagyományosan kevésbé jellemző - fogalmiság, melynek komolyságát folyamatosan ellenpontozza a távolságtartó irónia, illetve helyenként az élményszerűség. A bölcseleti értekezések szigorú szerkezetét, kimerítő alaposságát, megszállott igazságkeresését és a (természettudományos szövegek argumentációs és szemléltető-bemutató rekvizítumait (számok, képletek, táblázat, diagram, ábrák) imitáló műben csupán elvétve találunk olyan történetszerű vagy a lírai beszédmódra emlékeztető részleteket, melyek a „gondolatregény” kinyilatkoztatott és következetesen megvalósuló poétikáját az irodalmi fikció vonzáskörébe utalnák. Ha mégis, általában szemléltető célzattal, az éppen fejtegetett problémakört konkretizáló szándékkal bukkannak fel, s korántsem állnak össze egy esetleges szüzsét kiépítő motívumláncokká és tömbökké. A szöveg tehát megmarad az absztrakt értekezés regiszterében, s csupán apró határátlépésekre ragadtatja magát. Még az sem teljesen bizonyos, hogy szépirodalomként kell-e/lehet-e olvasni, s nem a filozófiai művek olvasási szokásaival és motivációival, illetve a megértésükhöz szükséges beállítódásokkal, az alkalmazott interpre-