H. Nagy Péter (szerk.): Disputák között. Tanulmányok, esszék, kritikák a kortárs (szlovákiai) magyar irodalomról - Disputationes Samarienses 2. (Somorja-Dunaszerdahely, 2004)
Az ibolya illata
72 Benyovszky Krisztián tációs eljárásokkal hozható-e inkább összefüggésbe. Emellett szólhat továbbá a megmozgatott és párbeszédbe vont bölcseleti művek (Arisztotelész, Descartes, Kierkegaard, Nietzsche, Marx, Sartré, Heidegger stb.) széles köre is. Farnbauer szövege mintha arra a szétszórt koncentráció oxymoronnal körülírt „felhőszerű” gondolkodás- és írásmódra szolgáltatna példát, amely Miroslav Petŕíček szerint a '80-as és '90-es évek (főként francia posztstrukturalista) filozófiai beszédmódjának markáns vonásaként tartható számon: „Mert hiszen minden gondolat olyan, akár a felhő: a peremei nagyon bizonytalanok, s átalakul, mihelyst más gondolatokkal találkozik (és szüntelenül találkozik velük), kifejezése mindig csak átmeneti, provizórikus, ez csupán pillanatnyi kikristályosodás, melynek nem szabad túlságosan hinnünk.’’5 Az ibolya illata mint „gondolatkalandregény” a „burjánzó fantázia és görcsös kontroll”6 szorításában fogalmazódik, főszereplői különböző gondolatok és szavak, az írást megelőző és az azt kísérő gondolatzajlás, szószaporodás és osztódás, az egyre találóbb „gyülekvések” (70.) felé gravitáló, majd hamarosan szétszóródó, egymásról lepattanó szavak története: „A gondolkodás - angyalok tánca. Amolyan posztmodern balett." (45.) Nem valamiféle végső megszilárdulást, hanem inkább a zajlást, az áramlást, a tovatú'nést viszi színre a szöveg. Azt olvassuk, hogy a születő mondatok nem „léteztek”, hanem Játszódtak” a folytonos örvénylésben és villongásban, kiemelkedtek, „kilátszódtak saját folytonos tovatűnésükből.” (64.) A hosszabb fejtegetéseket rövidebb, tömörség és maximális gondolati szikárság jellemezte széljegyzetek váltják. Az apró lépések elve szerint felépülő alapos, kimerítő - de nyugodtan mondhatnám azt is, hogy - spekulatív stilizáció, a paradoxonokba, apóriákba futó gondolatzsonglőrködés, ugyanazon szavak folyamatos áthelyezésével, egymásba és egymás ellen való (kijátszásával operáló kérlelhetetlen kombinatorika masszív mondattömbjeit vázlatok, ötletek, skiccek és szóviccek filigrán szintaxisa oldja. „Mindnyájan új mondatokért küzdünk, ugyanazokkal a szavakkal.” (232.) A szerző igyekszik a lehető legtöbb oldalról megvizsgálni a felvetett kérdéseket,
