H. Nagy Péter (szerk.): Disputák között. Tanulmányok, esszék, kritikák a kortárs (szlovákiai) magyar irodalomról - Disputationes Samarienses 2. (Somorja-Dunaszerdahely, 2004)
Disputa a kánonokról
46 Németh Zoltán 8. feminista elmélet és kritika: Horváth Györgyi, Hódosy Annamária, Menyhért Anna, Séllei Nóra 9. az elméletek belátásait figyelmen kívül hagyó, illetve erre kísérletet tevő kritika és értelmező nyelv: Prágai Tamás, Orbán János Dénes 10. az elméletellenes (posztstrukturalizmus-ellenes) kritika és értelmezői nyelv: Papp Endre, Az Irodalom Visszavág néhány kritikusa Természetesen ez a felosztás szintén elszakítja az irodalomértelmezői tevékenységet magától az irodalomtól, s ezért éppúgy nem tartható fenn kétely nélkül, mint a szépirodalom önidentikus felosztási kísérletei. De vajon közös szemléleti alapra hozható-e elmélet és tárgya, szépirodalom és eszköze? Talán az ideológia lehet közös szemléleti alap, a szöveg stratégiája, a nyelv politikája. Nem lehet véletlen, hogy a nyelv retorikai potenciájának kiaknázásában gyakran azonos stratégiákat figyelhetünk meg értelmezői és szépirodalmi szövegekben, s az sem lehet véletlen, hogy maga a szépirodalomnak nevezett konstrukció is egyre gyakrabban értelmezi át a hagyományt, választ ki tudatosan szerzőket, korszakokat, konkrét műalkotásokat a tradicionális kánon átrendeződéséhez. Másrészt pedig egyre több értelmezői nyelv néz szembe önnön megalkotottságának retorikai feltételeivel, s az is megfigyelhető, hogy abból az aurából, amely tradicionálisan inkább a szépirodalmat illette meg, egyre inkább az értekező próza is részesül. Szociológiai szempontból is indokolható szépirodalom és irodalomelmélet egyre szorosabbá válása: manapság a fiatal írók, költők döntő többsége bölcsészkaron tanul, s egzisztenciálisan kényszerül rá, hogy az elmélet téziseit a gyakorlatban is alkalmazza. Ráadásul a nyugati elméleti kánon elemeinek egyéni alkalmazásával saját konstrukciók létrehozásának folyamatai zajlanak, a széttartás alakzatai tehát nemcsak a szépirodalom, hanem az elmélet jelentéslehetőségeiben is döntő szerepet játszanak. Amellett érvelnék, hogy a stratégia nyelve az, amely öszszeköti a dekonstruktorokat a depoetizált nyelvjáték íróival, a hermeneutákat a tradíció átíróival, az elméletelleneseket a
