H. Nagy Péter (szerk.): Disputák között. Tanulmányok, esszék, kritikák a kortárs (szlovákiai) magyar irodalomról - Disputationes Samarienses 2. (Somorja-Dunaszerdahely, 2004)
Disputák kontextusában
Nietzsche, Rousseau, Schwarzenegger 241 figyelmünk a regény szimbolikus tartalmakon nyugvó felhívó jellegére irányulhat. A konstruált ellenségek legyilkolása pusztán olyan szimbólumnak minősül, amelynek megvalósítását nem gondolhatjuk komolyan, de amely elkerülhetetlenül szembesít életvilágunk létfontosságú kérdéseivel. Az, hogy a könyv szereplői a civilizáció elpusztítására szólítanak fel, és az ölés mellett érvelnek (134-136), rögtön más megvilágításba kerül, mihelyt megpróbáljuk a szöveget a maga egészében, feltételezhető szándékának megfelelően érteni. Úgy vélem, az Atua elbeszélői szólamát folyamatosan destruálja a szöveg implikált szerzőjének retorikai stratégiája. Az őrök önkéntes felelősségvállalása (a természet megvédése, egy szebb jövő teremtése stb.) hiábavalónak bizonyul. Egyrészt mivel gondolataik éppen azok között nem találnak visszhangra, akik érdekében a mozgalom életre kelt. Sorozatosan az értetlenség falába ütköznek, ám ezt mintha nem akarnák tudomásul venni. Podyep kiáltványa az egyetemen hamar népszerűvé válik, a fiatalok illegálisan is terjesztik, bár „sokuk nem is igazán értette, miről szól az írás, de mivel be volt tiltva, ezért azonnal izgalmassá vált a számukra, és érdemesnek találták foglalkozni vele.” (86) Másrészt pedig a szöveg zárlata zárójelbe teszi a korábban mondottakat. A jövő, amely hitelesíthetné az őrök tetteit, nem jön el (illetve nem az a jövő jön el, amit vártak). A könyv második részében (Az elmúlás és a halál könyvé-ben) arról értesülünk, hogy a természet nem bírta tovább a megpróbáltatásokat, és röviddel a „katasztrófakorszak” után végleg megsemmisült. Az ezt követő harmadik - és egyben utolsó - könyv csak stilizálja e megsemmisülést. Hiábavaló tehát az őrök ténykedése, s értelmét veszti minden (akár az olvasó felé irányuló) felhívás a cselekvésre, a vég elkerülhetetlen. 4 „Mégis meg kell kérdeznem magamtól, vajon a szövegtől való irtózásomat nem az engem is gúzsba kötő, Daniel által megbélyegzett, hitelét vesztett közösségi morál diktálja-e? Nem arról van-e szó, hogy gyávák vagyunk szembenézni a világgal
