H. Nagy Péter (szerk.): Disputák között. Tanulmányok, esszék, kritikák a kortárs (szlovákiai) magyar irodalomról - Disputationes Samarienses 2. (Somorja-Dunaszerdahely, 2004)
Finnegan halála
114 Polgár Anikó szerre több eszmére is teszel, valamelyik csak bejön". Euphorbosz föltámadásainak sorozata tehát Horatius szerint ugyanúgy megszakadt, ahogy Tőzsér szerint Finnegané. Az örök visszatérésnek ez a demitizációja vetül a kötet többi szövegére is. A szó szakrális funkcióját megkérdőjelező, Rilkével dialogizáló első versben Sebastianus, aki szintén túléli saját halálát, az agyonnyilazást, az (örök) élet börtönébe zárva tulajdonképpen egyfajta szövegléttől várja a feloldozást. Rilke Szent Sebestyénje néma szépségideál, Tőzséré panaszkodó antimártľr. A kötet egyik központi verse, az Utószó a pokoljárásokhoz, a Honnan jövünk, mik vagyunk, hová megyünk? kérdésre adott tételes válaszként határozza meg magát. A poklot megjárt Tar Lőrinc s a Pankrác börtönéből szabadult Mittel úr válasza egyaránt a visszatérések körforgásának a megszakadását konnotálja. Álfeltámadás az orosz fogságba esett Petőfié is, akit a pszeudofordftások látszólagossága éltet. A halál utáni aktivitás egy megnyilvánulása a balladába oltott végrendelet műfaja (V. N. mester testamentuma). A protásziszok feltételrendszere egy hatalmi játszma végeredményeként láttatja a halált: „Ha a kaszás fölém kerül / tusánkban”, „ha majd játszmánkban sak-matot kap / e vad mestertől a szivem”, „Ha majd a törvény teljesül / (ujjai közt bolha vagyok csak)”. Az eventuális, valószínű feltételeket az Ajánlás múlt idejű realitása zárja le, a következményt magába foglaló apodósziszt az egydimenziós társadalom normái elleni lázadássá tágítva: „Nehéz szerepeim ha voltak, / Megküzdöttem velük híven. / Rossz (s jó) vagyok, akár e korszak, / embernek gyarló, bábu nem.” (hangok és mutációk) Euphorbosz mutáló hangja a hangok változtathatóságára, felcserélhetőségére figyelmeztet. A köteten mint múzeumon végigvezető Old Kate, aki ezúttal nem az ébredésbe, hanem egy őstemetőbe, egy vershamvasztóba irányit („s szomorú / történetemnek nem Wake a vége”), egy szibillaszerű, ám hangját és szerepeit folytonosan változtató vénasszony. A kötet egyes részei drámai monológfüzért alkotnak, különféle, többnyire
