H. Nagy Péter (szerk.): Disputák között. Tanulmányok, esszék, kritikák a kortárs (szlovákiai) magyar irodalomról - Disputationes Samarienses 2. (Somorja-Dunaszerdahely, 2004)

Finnegan halála

Polgár Anikó

A MÚZEJUM ÉS KÖRNYÉKE

(protézis, bizonyítás és anakephalaiószisz)

A protheszisz tulajdonképpen a nyilvános felmutatás gesztusa, akár az újszülött kitétele, az étel feltálalása vagy a ravatalozás. Az intertextusok protézise kitöréskísérlet az állandó és szükségszerű egynyelvűségből, mely talán nem is egy nyelvre, csupán egy idiómára, tehát valami sajátra és jellegzetesre vonatkoztatható.1 A Tőzsér-versek eredet- és helyzetjelölő protézisei („Mitogramma Pierre Corneille Cinnájához”, „W. S. Adynak, Babitsnak s Kosztolányinak hódol”, „Vörösmarty-motívumokra”) a lábjegyzetek, verselőszavak, zárójeles megjegyzések révén az ecce philologus! gesztusával társulnak. A Tőzsér-idióma sajátja, hogy állandóan elemzi és több nézőpontból mutatja fel önmagát. A versek egyfajta anyaggyűjtés vagy spontánabb módon: feltalálás eredményei. A heurészisz folyamata gyakran maga is szövegiesül, pl. az ismeretlen Petőfi-vers eredeti megjelenésének fiktív bibliográfiai adatai, a konkrét idő és helymegjelölés révén. A vers így gyakran a protézist követő pisztiszként, bizonyításként hat: a magyar pretextus oroszból készített reverzív fordítása is ilyen igazolás, miközben ez is, akár az olvasótól és post mortem a szerzőtől való elnézést kérés insinuatív gesztusa is ironikus. Az allúziótechnika sem az elkendőzés, inkább a felmutatás eszköze: az utalásokon, gyakran még a metaforikusokon is ott a copyright, az eredeti szerzői nevek feltüntetésével, a regiszterek keveredése révén esetleg még tanulmányjellegű oldalszámmegadással is, pl. „(A részleteket lásd / a Tépések c. álmomban, 23. oldal!)”. Többnyire nem is véletlen allúziókról, hanem egyfajta emlékezetfrissítésről, anakephalaiósziszról van szó: a Tőzsér-vers vagy a keretkompozíció szerint szerkesztett Finnegan halála című kötet mégsem egyszerűen már