H. Nagy Péter (szerk.): Disputák között. Tanulmányok, esszék, kritikák a kortárs (szlovákiai) magyar irodalomról - Disputationes Samarienses 2. (Somorja-Dunaszerdahely, 2004)
Finnegan halála
112 Polgár Anikó elhangzott szövegek összegzése, sűrített újrafelmondása, hiszen a kellő nyomatékot mindig a jelen horizontja adja meg. Ez írja felül a múltba való integrációt, pl. a kordokumentumként felmutatott, ám a 19. századi irodalmi kánonba szervetlenül épülő fiktív Petőfi-vers esetében. A kötet múzeumjellege, melyet a záró versben a joyce-i narrátor, a múzeumi idegenvezető, Old Kate megszólalása hitelesít, tulajdonképpen a költőnek mint egyfajta (költészet)történeti tudás letéteményesének a szerepét implikálja. Old Kate hangja tulajdonképpen az elbeszélő hang, a voix narrative,2 az a kötet egészén végigvonuló néma beszéd, amely bemutatja az olvasónak a Tőzsérszövegek és pretextusaik világát. (az örök visszatérés demitizációja) Euphorbosz, Corneille Činnájának intrikusa, a hősjelöltek szárnyának letörője, a fennkölt cselekmény kisszerűvé kuszálója, aki a darabban szóhoz sem juthat egy monológ erejéig, csak a gazdájával, (a Cinnával együtt összeesküvést szervező) Maximusszal (3. felvonás), majd az Augustus császárral (4. felvonás) folytatott felbujtó, illetve áruló „dialógus közelharca” jut neki osztályrészül, Tőzsér verse révén „a monológ vermébe" húzódhat. A monológ egyfajta kiváltság, a színpadon egyedül maradt, reflektorfénybe kerülő szereplő kiváltsága: az egyébként is kiegyensúlyozott cselekmény ezúttal még jobban lelassul; a szövegben hosszú versmondatok, a színpadon (a Corneille-fordító Nemes Nagy Ágnes kifejezésével élve) áriaszerű betétek jelzik a váltást. A kulcsszereplők (a proskribált atyja miatt bosszúéhes Emilia, a szerelméért a császárt is megölni kész Cinna, az összeesküvésről tudomást szerző Augustus s az áruló, majd tettét megbánó Maximus) a bizonytalan lelkiállapotukat feltáró monológok révén kapnak nagyobb szövegbeli rangot Euphorbosznál, a felszabadított rabszolgánál, aki nem magyarázhatja s árnyalhatja saját tetteit. Tőzsér se állítja színpadra őt, csupán egy dionüszoszi magánmisztérium homályába helyezi, így a feljegyzés nem csak a háttérbe szorított, távollétében ócsárolt3 drámaszereplő heves kommentárjaként hat, hanem a dráma elzüllése miatt („nem tu-