Csanda Gábor (szerk.): Somorjai disputa 1. Az élő szlovákiai magyar írásbeliség c. szimpózium előadásai - Disputationes Samarienses 1. (Komárom-Dunaszerdahely, 2003)
II. Somorjai disputa
Csipkerózsika - még mindig ébredőfélben 87 jelzésszerű tájékoztatást kapunk, mint az evangéliumokban; s persze a végkifejlet: saját népéből való félrevezetett emberek teljesítik be végzetét. A mesék harmada Cérna Gézát mutatja be, s ezekben a történetekben semmi nem utal a főhős váteszi voltára, ez a következő fejezetben válik nyilvánvalóvá. Először is megmenti Csillag Annát az Ördög Jánossal való házasságtól, majd lemond arról, hogy Gedővári Csillag Anna férje legyen, mert akkor kevesebb ideje jutna népére. Ezután kezdődik vándorlása-bujdosása, bár eléggé motiválatlanul: az ellenséges elnyomó hadsereg egyszerre csak ott terem anélkül, hogy ez bárhogy elő lett volna készítve, és halálra ítélik a főhőst. S az emberek, akik ezt megelőzően megmentőjükként ünnepelték, most szájtátva várják kivégzését. Megmenekül ugyan, de bujdosnia kell. Ezek a fejezetek jóval erőtlenebbek az előzőeknél, mivel az epikus szál meggyengül, s a példabeszédszerű párbeszédek kerülnek előtérbe, s ezek nem éppen a mesejelleget erősítik. A befejező két történet a Palócföldre való hazatalálását írja le, azonban kissé kusza módon: valakik továbbra is elnyomják a palócokat, ezért azok hazahívják Cérna Gézát, de nem azért, hogy szabadságot hozzon nekik, hanem hogy az égig érő bükkfát - mely tán a nyelvet, a kultúrát szimbolizálja, „népük emlékezetét és méltóságát” - védje. Ő ezt el is vállalja, s ezzel állóképszerű befejezést kap a történet: „Vasárnap reggel pedig kijöttünk ide az óriásbükkhöz, s azóta itt élek.” Cérna Géza tehát - mint legalábbis Vargas Llosa beszélője - a fa évgyűrűibe rejtett múltból osztotta az emlékezetet. Erőszakos halála - mivel közte és a fennálló hatalom közt összeütközésre nem kerül sor - előkészítetlen, motiválatlan, s talán felesleges is, a könyvnek állóképszerűségében is vége lehetett volna. A még halálában is népét szolgáló hős ilyesfajta apoteózisa talán már a mesékben is túlzás. Az iródiás Feliinger Károly Égig érő vadkörtefák című kötetében — melynek fülszövege a mátyusföldi hiedelemvilág feldolgozását ígéri - versek és mesék egyaránt találhatók. A kötetet az Égig érő vadkörtefán című vers nyitja, s a (vad)körtefa több mesében, versben előkerül, ennek ellenére nem tud