Csanda Gábor (szerk.): Somorjai disputa 1. Az élő szlovákiai magyar írásbeliség c. szimpózium előadásai - Disputationes Samarienses 1. (Komárom-Dunaszerdahely, 2003)
II. Somorjai disputa
88 Kocúr László vezérmotívummá, ciklusszervező motívummá nőni, talán mert a kötetben semmi nem indokolja és/vagy motiválja a (vad)körtefa gyakori szerepeltetését. Feliinger Károly meséi a népmesékkel mutatnak rokonságot. Pozitív hősük általában a mindig megnevez(het)etlen szegény asszony, szolgalegény, cigány, egyszer még az atyaúristen is testet ölt szakállas öregember formájában; a negatív szereplők is a transzcendens világból kerülnek ki, ördögök, boszorkányok. A mesék cselekménye jobbára mágikus számok által motivált mágikus cselekvések köré szerveződik. Azt írtuk, a mesék cselekménye, azonban a Fellinger-meséknek nincsen cselekményük, csupán cselekményvázlatuk. Olyanok, mint egy szinopszis, melyet elfelejtettek kidolgozni. A mesékben nagyon kevés a párbeszéd. A cselekvés helyett végtelen történetmondást kapunk. Feliinger meséinek narrátora nagyon szereti hallani saját narrátori szólamát, s ez ellehetetleníti az egyébként is elnagyolt szereplővázlatokat. Legtöbbször amikor jó és rossz összecsapására kerülne a sor, az elbeszélő „tartalmi kivonatát" kapjuk erről. A mesék eléggé rövidek, a leghosszabb sincs három oldal, az egyoldalasak vannak többségben. Ez nem kedvez a feszültségkeltésnek, a kis olvasó láthatja, hogy a lap alján már vége a mesének, s ez magában hordozza, hogy addigra megoldódik a (nem mindig túl izgalmas) probléma. Mi tagadás, Feliinger Károly meséi elég unalmasak, korrektebb megfogalmazásra törekedve: Feliinger Károly Égig érő vadkörtefák című kötetében van néhány nagyon jó mesevázlat, melyekhez már csak meg kell írni a meséket. Haraszti Mária Buborék című meseregénye fejlődésregény, a főhős, Peti kamaszodását kíséri végig. Peti magányos, nincs kivel játszania, ezért - tudat alatt - előhívja a mesevilágból Buborékot, a Zöld Manót. Egy ilyen szokatlan játszótárs oldalán azt várhatnánk, hogy együtt különleges kalandok átélői lesznek. De nem. Peti voltaképpen nem erre vágyik, hanem hogy foglalkozzanak vele. S Buborék - Peti lényének gyermeki szegmense - mindaddig fontos lesz, míg Peti - segítségével - felfedezi Anikót, aki aztán betölti a helyét, őt pedig kis barátja méltatlanul elfelejti. Miután magánya az Anikónak és a kistestvér érkezésének köszönhető, megnöveke