Csanda Gábor (szerk.): Somorjai disputa 1. Az élő szlovákiai magyar írásbeliség c. szimpózium előadásai - Disputationes Samarienses 1. (Komárom-Dunaszerdahely, 2003)
II. Somorjai disputa
28 Elek Tibor pillanatában kódolták bele. Nyilván féltő gonddal, a legtisztább szándékkal, mintegy profanizált summájaként annak, amit magyar sorsnak szokás nevezni. Mindez pedig azt jelenti, hogyha az elbeszélő és a történelem találkoznak néha, az elbeszélő az, aki előreköszön, s gyors léptekkel továbbiramodik”.12 A Galeri megalkuvástörténetei is EL saját életének mulasztásaira, vétkeire hívják fel a figyelmet, és a válságba jutott Áttételek elbeszélője, sőt egész nemzedéke is mintha csak a nagyanyja és század elejei kortársai történetét folytatná. A felvidéki magyar polgárság sorsának azonosítása a magyar sorséval a Legutolsó ítélet című elbeszélésben is megfogalmazódik: „a szétszóródás és a vesszőfutás tulajdonképpen az egész itteni magyar polgárságnak osztályrésze. Ilyen a magyar sors, hajtogatta. A falun élő magyaroknak jobb, őket nehezebb megtörni, mert közelebb vannak a szülőföldhöz. A polgárságnak azonban több a vesztenivalója, ezért könnyebben megalkuszik, s könnyebb szívvel hagyja el szülőföldjét. A műveltség mindig egy kicsit világpolgárrá tesz.”13 Egy, az Éleslövészet megjelenése után adott interjúban a későbbi műveire is érvényesen szól az író a történelemhez való viszonyáról: „Igaza van, az Éleslövészet valóban apáink és nagyapáink történelmét elemzi, sőt talán még valami mást is: az ő egész történelem- és létszemléletüket. De úgy, ahogy a mából látszik, egy fiatal értelmiségi nézőpontjából, aki ennek a történelemnek már nem volt szenvedő alanya, észjárásában, viselkedésében azonban tovább él, ami történt. Ezt a múltat lehet vállalni, s éppúgy lehet látványosan megtagadni is. Éppen csak kitérni nem lehet előle. Mert benne van a reflexeinkben, a tudatalattinkban... Hogy mit jelent a történelem számomra? Terhet. Az, hogy magyar vagyok, méghozzá nemzetiségi magyar, azt is jelenti, hogy vállalom, illetve mind a hatszázezren vállaljuk a múltat - kritikusan szembenézve vele -, vagyis vállalunk egy folytonosságot szellemi és jogi értelemben egyaránt. [...] Azt hiszem, számunkra minden azon múlik, hogy tudjuk-e a jövőben ködök és gőzök, mítoszok és illúziók nélkül nézni sorsunkat, nem dacos, hanem magától értetődő magyar tudattal.”14 Ugyancsak ebben az interjúban jellemzi egy Mészöly Miklós-idézettel azt a kisvárosi polgári-értelmiségi réteget, amelyből származik: „»Valahogy az egész
