Csanda Gábor (szerk.): Somorjai disputa 1. Az élő szlovákiai magyar írásbeliség c. szimpózium előadásai - Disputationes Samarienses 1. (Komárom-Dunaszerdahely, 2003)
II. Somorjai disputa
Nem vagyok önazonos’’ 175 szlovákiai magyar irodalomban 1986 a Próbaút ci'mű antológia megjelenésének éve. Az analógia abban az esetben lenne megalkotható, ha a szlovákiai ’86 is korszakhatárt jelentene valamilyen értelemben. (A határ szélesebb mezsgyén értelmezhető, természetesen a Próbaút tehetségesebb költőinek első köteteit, Tőzsér Árpádnak és Tóth Lászlónak az évszámot követő néhány évben megjelent köteteit is magába foglalhatná.) Ezek a kérdések a szlovákiai magyar irodalom létével függnek össze. Ugyanis ha magunkévá tesszük az „egy magyar irodalom van” mai szemmel kissé patetikusan ható kijelentését (főleg ha küldetéstudattá szublimált kisebbrendűségi érzéseink feltörését is belehalljuk vagy mögélátjuk), akkor a két ’86-nak szinekdochés viszonyban kell állnia egymással, s a korszakhatár az „általános mérce” fogalmaival frható csak le. Márpedig az a tény, hogy a szlovákiai magyar költői művek magyarországi recepciója - talán a Tőzsérén kívül - enyhén szólva gyér, és az, hogy maga a Tandoriékkal egy időben induló Tőzsér egy tőlük egész más úton jutott el - igaz, nagy nevek társaságában - arra az „egy magyar irodalmi helyre”, amely Keresztury Tibor szerint nem került a nyolcvanas éveket meghatározó tendenciák fókuszába3, nem arra enged következtetni, hogy a ’86-os váltásnak a szlovákiai ’86 is részese lett volna. (A Cs/pessze/-kötetben megjelent Csanda Gábor-tanulmány a kedvenc évszámunknál későbbi Az ibolya illatáról önmagában még nem jelent többet nemzedéki együttállásnál, a poétikai odatartozás behatóbb elemzést igényelne. A rend kedvéért említem meg, hogy a Cs/pessze/-kötet sem képviseli az egész fiatal irodalom keresztmetszetét, és ahogyan később többen is figyelmeztettek rá, több benne szereplő író/költő az azóta eltelt idő óta nem futott be jelentősebb irodalmi pályát - és ezek egyike éppen Farnbauer.) Azonban ha a szlovákiai ’86 csak szlovákiai kontextusban határ - márpedig ebben mindenképpen az -, akkor viszont megtartottuk a szlovákiai stb. megnevezést, és mögéje egy specifikus hagyománytörténetet képzelünk el. Ezt a lehetőséget írja meg, úgy gondolom, a próbautasok kortársaként Tőzsér Árpád a Mittel-versek „szlovákiai magyar költő” alakjában és magában a Mittel-mitológiában. Ha értékszempontokat is figyelem-
