Csanda Gábor (szerk.): Somorjai disputa 1. Az élő szlovákiai magyar írásbeliség c. szimpózium előadásai - Disputationes Samarienses 1. (Komárom-Dunaszerdahely, 2003)
II. Somorjai disputa
154 Hizsnyai Tóth Ildikó oleja a výfukových plynov; podľa toho, či ste v budove, na rušnej ulici alebo v blízkosti exotickej reštaurácie, prevažuje raz jedna, raz druhá zložka, ale prítomné sú vždy všetky. Alebo si vás, možno, podávajú z ruky do ruky tak nebadane, že ani nepostrehnete zmenu. Milujem tú vôňu, a aj to tak volám, v duchu, keď sa vyberám na prechádzku, že sa idem nadýchať Londýna. Smiešne, takto sa zhovárať sám so sebou v nepodarených metaforách, ale pri kom inom si už človek môže bez červenania dovoliť trochu nevkusu?’’ VILIKOVSKÝ, Pavel: Posledný kôň Pompejí. Slovenský spisovateľ, Bratislava 2001. 30-331. (Kiemelés tőlem - H. T. I.) „A sarki lámpánál várnunk kellett, s hogy véletlenül se pillantsak a szálloda felé, tekintetemet inkább az égre emeltem. S lám, egy szikrázó testű repülőgép vonszolta maga után kondenzcsíkját. Nem volt talán még olyan pillanat, hogy London ege eseménytelen lett volna, de így volt ez rendjén, miért pont az égbolt maradna ki egy mozgalmas város életéből. A távoli zúgás kisvártatva finom hangokká porladt felettünk. Aki nem akarta, észre sem vette, de engem felkészülten ért, és örömmel nyugtáztam, hogy a hangok nemzetköziek, ugyanígy zúgnak a gépek pozsonyi házunk felett is, csak jóval ritkábban persze. Hát igen, a legrövidebb út a honosodás felé a hangokon át vezet. Hűségüknél, változatlanságuknál fogva legkönnyebben a hangok repítenek minket az ott és akkor-ból az itt és most-ba. Vagy fordítva? Vagy fordítva. Egyszóval, van mire építeni, van alapja a dolgoknak. Ki tudja, mi történne velem, ha egyszer csak körfűrészt hallanék Londonban; s vajon milyen fából hullana a fűrészpor? (...) Ügy tűnhetne, hogy a hangokhoz hasonlóan a szagok is határok felettiek, átadhatók, és mindenhol önmagukat adják, ám a szagok ennél bonyolultabbak. Na persze, ha bűzlik a szám, a leheletem épp olyan büdös (hol?), mint (hol?), feltéve, ha nem felejtem otthon a fogkefém. Ám minden város, miként a lakások vagy az emberek, sajátos, egyedi szaggal rendelkezik. London szaga a tisztítószerek, az égett étolaj és a kipufogógázok bűzének különös elegye, és hol az egyik, hol a másik van túlsúlyban, attól függően, hogy épületben, forgalmas utcán vagy egzotikus étterem közelében tartózkodik-e az ember, de a három elem mindig együtt van. Az is lehet, hogy kézről kézre adják az embert, és mindezt olyan észrevétlenül, hogy nem is érzékeli az átmenetet. Imádom ezt a szagot; ha sétálni indulok, azt szoktam mondani magamban, kimegyek szippantani egy kis Londont. Meglehetősen nevetséges, ha ilyen elfuserált metaforákkal érteti meg magát magával az ember, de
