Csanda Gábor (szerk.): Somorjai disputa 1. Az élő szlovákiai magyar írásbeliség c. szimpózium előadásai - Disputationes Samarienses 1. (Komárom-Dunaszerdahely, 2003)
II. Somorjai disputa
150 Hizsnyai Tóth Ildikó pedig ehhez képest - akár az egzotikum, akár a tényleges térbeli távolság révén - vesz részt az „ott” kijelölésében, illetve a „bárhol” megképződésében. Két helységnév esetén az egymással oppozícióban álló végpontok szerepét betölteni képes alakzatok is alkalmas eszközei a névalkotásnak: például hangalaki hasonlósággal, egymásra csendüléssel teremtjük meg az oppozíciót, és ezzel a kölcsönös egymásra utalással zárjuk be a jelentés megképződésére szánt teret. Az egyszerűség kedvéért - és hogy ne kelljen további példákon törni a fejünket (nekünk az enyémet) - játsszunk el a jelen írás címével, melyről tételezzük fel, hogy felismerhetően alludál Alaszkára. A „miért éppen...” szövegkörnyezet feltétele az allúzió felismerésének, ezért az Alaszka/Malacka mellett számára is „helyet kell majd csinálnunk” a célszövegben. Az az olvasó, aki Malackában felismeri a helységnevet (mert helységnévkompetenciája Malackára is kiterjed, vagy mert eljutott idáig ezen írás olvasásában, és remélhetőleg kapott némi támpontot ahhoz, hogy közelebbi ismeretségbe kerüljön vele), névalkalmazásként értékeli Malackánkat, melyet a „rímeltető kedv” választott ki találomra a helységnevek tárából, a szempontjaink szerinti „szűz” olvasó (más szempontból differenciálatlan) viszont - a játékba vonás mellett - a tulajdonnevesítő szándékot érzékeli, s a „tulajdonnév" előfordulását helynévalkotásként értelmezi. Érdekes megfigyelni, hogy a Malacka köznévi mellékjelentése most már nem tűnik (annyira) zavarónak, hiszen egy olyan (költött) helységnévként olvassuk, amelyben az Alaszka által felvetett akusztikum tér vissza, és az előzőekben negatív hatásúnak mondott konnotáció (malacság) itt más szerephez jut: a jelentésképzést alakító szójáték működésében vesz részt. Van azonban Vilikovský sorainak még egy olvasata, amely nem kötődik szorosan a helynevek fordításához, de nehéz figyelmen kívül hagyni. Vilikovskýnak egyik kedvelt narrációs eljárása, hogy teoretikus (nyelvfilozófiai, kommunikációelméleti, fordításelméleti stb.) „hátteret” ad szövegeinek, és a történet olvasásával párhuzamosan egy értekezés olvasóivá is válunk, miközben a párhuzamosan olvasott szövegek dialó
