Csanda Gábor (szerk.): Somorjai disputa 1. Az élő szlovákiai magyar írásbeliség c. szimpózium előadásai - Disputationes Samarienses 1. (Komárom-Dunaszerdahely, 2003)

II. Somorjai disputa

Hizsnyai Tóth Ildikó

Miért éppen Malacka?

Helységnevekről1 a szlovák-magyar nyelvpárú műfordításban

„...az Enciklopédia információja a szövegvilág szempontjából irreleváns pletyka. ” (Umberto Eco)2

A tulajdonnevek fordfthatóságáról (fordíthatatlanságáról) szólva sok lehangoló véleményt fogalmaztak meg a különböző elméleti alapokon álló fordításértelmezők.3 A tulajdonnév - mint egyedi név, amely azonosít és egyben másoktól megkülönböztet - identifikációs képességének garanciája a változatlanság, amelynek felfejtéséhez viszont értelmező közösség szükséges, a fordítás lényege pedig épp abban áll, hogy ezt az értő, jelen esetben tulajdonnevesítő közegét kell a névnek elhagynia. Sarkítottabban fogalmazva: a tulajdonnév önnön változatlanságával azonos, és az idegen kontextusba való változatlan átemelés vagy bárminemű beavatkozás - részleges vagy teljes átalakítás - a jelentés(ek) vagy a mellékjelentések elhalványulásához, módosulásához, elveszítéséhez stb. vezethet. Szegedy-Maszák Mihály a tulajdonnevek megőrzése vagy átalakítása kapcsán megjegyzi, hogy „hasonlóan fogas kérdést jelent”, mint a proverbiumok fordítása, illetve, hogy a „jelentő fontossága miatt a költészet nyelve némileg emlékeztet a tulajdonnév lényegére".4 Az érthetőség követelménye tekintetében kialakult a fordítók körében egyfajta gyakorlat, hogy mely tulajdonnevek (vagy fajták) fordítandók és melyek megtartandók, miközben inkább az utóbbi eljárást részesítik előnyben, és változatlanul, idegen (néma, semleges) elemként próbálják a tulajdonnevet beilleszteni új kontextusába. Ebben a legkézenfekvőbb, kockázatmentesnek mondható eljárásban egyfajta fordítói szkepszis - a tulajdonnév jelentésé