Csanda Gábor (szerk.): Somorjai disputa 1. Az élő szlovákiai magyar írásbeliség c. szimpózium előadásai - Disputationes Samarienses 1. (Komárom-Dunaszerdahely, 2003)
II. Somorjai disputa
Bordély és boncterem - bevezetés a transzgresszív lírába 117 all-climax porn műfaját, melynek lényege a szekvencialitás, a történetiség felszámolása, az aktusok szétdarabolása, a test redukciója, a The best of konstans és „praktikus” öröme és visszafordíthatatlan dömpingje. Ugyanezt az eljárást alkalmazza a nyelv testével a perverzió alakzatainak révén e kötet szövegszervező ereje is. A nyelv fókuszál, monotematizál, csak a végső gyönyörre koncentrál, a történetnek csak kicsúcsosodása van, ezáltal meg is szűnik történet lenni. Mindez persze csak a szövegszerveződés ereje az olvasás aktusában. A kötet performanciájának egészét is alapvetően rendelhetjük a pornografománia ironikus pozíciói alá. A hard core tendenciák eszkalációjának jegyei fokozatosan szivárogtak be a magas kultúra művészi gesztusaiba is. A pornóipar ma már intézményesülve jelenik meg, kulturális tényezőként, ráadásul a „civil” filmvilág gesztusaival. A folyamat nyugaton már a 80-as években erőteljes, 1984-ben például megalakult a Pornókritikusok Szövetsége (X-Rated Critics Organization, XRCO), s máig sikerrel működik. 1985-től ítélik oda az arra érdemeseknek az Adult Video News (AWN) díjait immár 35 kategóriában. A Porno Oscart már említenem se kell, olyannyira evidens része lett a korszak kultúrikonjainak. Ez fokozatosan privát értékkánonok kialakulásához vezetett, s gyakorlatilag a szépírás vagy a képzőművészet eszköztárát is mintegy megtermékenyítve kebelezte be ez a fajta kontaminációuniverzum. A teljes totalitás pedig a cybertérben lelt otthonra, az Internet világában, ahol ugyanúgy kibontakozhatott a kulturális tradíció markáns jelenléte, mint annak felülírása mondjuk Bruce Sterling kibernetikus, cyberpunk sci-fi prózája. Atest szétdarabolása, szétbontása, elemekre szedése, deformálása a számítógépes szimulációban mindennapos, különleges szervvariációk, korrekciók pár gombnyomással előidézhetők a virtuális és kontemplativ „gyönyör” érdekében. Az aktusok nyelve gyakorlatilag programozott és emberi szempontból majdhogynem öntörvényű, s mintegy felügyelőként koordinálják a szövegorgiát. A test szabadsága minduntalan felszámoltatik, a nyelviség ördögi mechanizmusai, a programozott írás és olvasás folytonosan nevetségessé és abszurddá, morbiddá teszik: a perverzió épp ezért válhat naturális szabadságjoggá, lehetőséggé a kitörésre valamiféle drasztikum ijesztő komolyságában (megint a már emlegetett
