Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 2017 - Acta Ethnologica Danubiana 18-19. (Dunaszerdahely-Komárno, 2017)
Tanulmányok, közlemények - Riskó Kata: Cigányzene városon és falun. Kapcsolatok a hagyomány különböző rétegei között
de valószínűleg eredetileg sem tánchoz húzott dallamokat, amelyek közül több megtalálható a 19. század magyar közzenei gyűjteményeiben. E repertoár az egykorú városias zenei hagyományhoz is kötődik. A kifejezetten hangszeres jellegű, gyakran viszonylag virtuóz darabokat a 20. századi éttermi cigányzenekarok is szívesen tűzték műsorukra. A Magyar Rádió műsorújságai alapján az egyes dallamok bár nem azonosíthatók - legfeljebb egy-egy karakteres dallamnév tűnhet fel -, azt viszont láthatjuk, hogy a második világháború után rendszeres műsor a Verbunkosok, csárdások, s gyakran játszották le a legnépszerűbb éttermi cigányzenészek lemezeit. A 20. századi népzenegyűjtések során felvett verbunkdallamok esetében éppen ezért sokszor nehezen eldönthető, hogy mennyiben tartozhattak a népi és mennyiben ehhez az inkább városinak mondható hagyományhoz. A verbunkosnak nevezett 18-19. századi stílus eleve az élő nép-, illetve közzenei hagyományra támaszkodott, a dallamok városi népszerűsége ugyanakkor esetleges népi hagyományuk fennmaradását is segíthette, illetve azt könnyebben formálhatta. A 20. század második felében pedig az éttermi cigányzenekarok verbunkos repertoárja nemcsak a közeli városok zenészei, hanem a rádióból, később televízióból hallott cigányzenés műsorokon keresztül is egyre inkább hathatott a falusi és kisvárosi zenészekre. Erre vonatkozó kevés adatunk közlőinek egyike az 1929-ben született gömöri, várhosszúréti Krága Lajos cigányprímás, aki elmondta, hogy már 1953-tól, a villany falubeli bevezetésétől volt rádiójuk, s szívesen hallgatta neves prímások, például Lakatos Sándor játékát (Tari 2010, 168). A Budapest legelegánsabb éttermeiben működő, Zeneakadémián is tanult, világszerte koncertező Lakatos a Magyar Rádió Népi Zenekarának vezetőjeként a rádióban számtalanszor szerepelt, és ennek révén a nagyságrendekkel kisebb településeken működő zenészekre is közvetlen hatást gyakorolhatott. A népi verbunkok eredeti funkciójára, helyi hagyományára vonatkozó kutatást megnehezíti, hogy a gyűjtésekben sokszor hiányoznak a zenészek életére, korábbi működésükre vonatkozó részletes adatok, amelyek támpontot adhatnának abban a kérdésben, hogy az általuk játszott dallamot honnan ismerhették. A tánc a 20. század második felére egyébként is már szinte teljesen kikopott a terület hagyományából. Gyakran nincs arról információnk, hogy a konkrét dallamokra táncoltak-e, illetve tánctól függetlenül kérték, játszották-e azokat a környéken, s ha igen, kik kérték. Elegendő adat híján a legtöbb gyűjtés esetében nem tudjuk biztosan meghatározni egyegy verbunkdallam néphagyományban való helyét, csupán a gyűjtött dallamok és a rendelkezésre álló adatok, források, történeti párhuzamok bemutatására vállalkozhatunk. Ezek közé tartozik az is, hogy a dallam mennyire volt ismert a nagyvárosi cigányzenekarok között, és hogy a népi adatok mennyiben különböznek írott forrásoktól és kereskedelmi forgalomba került, populáris zenei felvételektől, bár az éttermi zenekarok repertoárján is szereplő verbunkosok is tekinthetők bizonyos fokig a néphagyomány részének, ha a dallamot játszották, sőt kérték falun is. Közvetett módon népi, bár inkább befogadói használatra utalnak azok az adatok, amelyek szerint a verbunkosokat a gyűjtés idején már nem igényelték a zenészektől. Tari Lujza a Komárom megyei kürti cigányzenészektől klasszikus verbunkosokat is felvett, ezeket azonban régóta nem játszották, mert nem kérték, s a zsérei prímás is említi, hogy hosszú idő óta nem játszotta az ekkor rögzített, „koncerť’-darabkčnt előadott „Bihari verbunkost” (Tari 2010,47. és 99). Pávai István erdélyi gyűjtéseiből arról is beszámol, hogy számos olyan verbunkdallamot - korábbi táncdallamot - tudtak és tovább is adtak a zenészek, amelyeket már soha nem kértek lakodalmakban. Ezeket a prímások nemcsak azért tanították meg a fiataloknak, mert hátha szükség lesz rá, hanem mert tánckísérő funkciótól függetlenül is fontosnak tartották virtuóz, olykor ritkább hangnemekben levő dallamok gyakorlását, amelyek a fiatal zenészek tudásának fejlesztésére és bemutatására is alkalmasak. (Pávai 2012,34—35) Az északi dialektusterületen Szálka Gábor Bereg megyei, szemyei hegedűs is beszél 1988-ban a dallamok hasonló szerepéről. Egy verbunkos 75
