Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 2017 - Acta Ethnologica Danubiana 18-19. (Dunaszerdahely-Komárno, 2017)

Tanulmányok, közlemények - Schell Csilla: "Egy magyarul megfogalmazott levél vétele töltött el csodálkozással…" A Budap hegyvidékről kitelepítettek levelezésnyelvének választásához (Egy dokumentáció előmunkálatai)

áttelepülési hullám során a betelepülő keletnémetek nyelvi beilleszkedésére irányuló vizsgálatában tézisszerűen és valójában általános érvénnyel állapította meg a migráció és nyelv vonatkozásában:

A nyelvi különbözőség mint a szociális, ill. kulturális idegenségfelszíni indikátora lehet jelentős problémák oka az új szociális környezetbe való felvétel során, sőt lehet okozója elutasításnak, ill. diszkriminációnak; ugyanakkor fordított esetben fontos forrás lehet a jövevények identitásának biztosítására.3

Egyike a kevésszámú kutatásoknak a „tübingeni iskolából” közvetlen a referenciaidőben a későbbi nyelvészprofesszor Ulrich Engel a betelepítések után keletkezett doktori disszertációja (1955-ös keltezésű, de a felmérése az 1950-es évek elejére, s ezzel időben a legközelebb esik), amely mivel a württembergi nyelvváltozatok (nyelvjárások és beszélt nyelv stb.) viszonyát vizsgálta, a terepen élő kitelepítettekre bukkanva akarva-akaratlanul beleütközött további nyelvjárások problematikájába (Engel 1955). Engel egyike lehetett azon keveseknek, akik „az új polgárok”, tehát menekültek és kitelepítettek és a befogadók (svábok) nyelvjárásainak ütközőzónájában felmérte, hogy a hazájukból kiutasítottak (Heimatverwiesene) származásuknak megfelelően igen változatos nyelvi formákat mutatnak fel:

Az egykori Württemberg-Baden tartományban a szudétanémetek állnak az első helyen 50%-kal, utánuk következnek a magyarországi németek 15%-kal, továbbá nagyobb csoportot képeznek még a sziléziaiak (10%). Bonyolultabbnak tűnik a kiutasítottak helyzete azáltal, hogy a származási terület és a nyelvi terület nem fedik egymást. így a magyarországi németeknél találunk bajor, frank és sváb nyelvjárásokat, s másfelől különböző területeken vannak jelen a nagy nyelvjárások, mint pl. a bajor.

(Engel 1956, 90)

Engel a nyelvhasználókból kiindulva hipotézist állított fel (még ha ezt nem is írja explicite), mi történhet a nyelvváltozatok egymásra hatása során (Engel 1956, 91). Két „átmeneti utat” feltételezett: az egyik, hogy különböző összetételű keverék-variáns(ok) keletkeznek: a hozott nyelvbe beszivárognak az új nyelv szabályai, amely nyelvváltozat állandó változásnak lesz kitéve. Ez esetben a nyelvhasználók egy hibátlan (irodalmi német) célnyelvre törekednek. A másik út a hozott nyelvből az új nyelvbe (Altsprache zur Neusprache) úgy vezet át, hogy a régi nyelvhez hozzátanulják az újat, azaz a nyelvhasználók mindkét nyelvváltozatot bírják. Ekkor beszél Engel többnyelvűségről (Engel 1956, 92).

Tehát amennyiben a nyelv kutatás tárgyát is képezte, úgy az elsősorban az egymással érintkező dialektusok nyelvi kiegyenlítődése szempontjából s a „hozott” történelmi nyelvjárások szempontjából számított érdeklődésre. Hogy legalábbis a magyarországi németek esetében a magyar államnyelvet is automatikusan „magukkal hozták” a kitelepítettek, s főleg az a tény, hogy ez a nyelvváltozat bizonyos helyzetekben még szerepet játszhatott a nyelvhasználatban, ez csak a mai retrospektív szemléletünkből válik igazán világossá, illetve vizsgálat tárgyává.

3 „Sprachliche Verschiedenheit kann als Oberflächen indikátor sozialer und kultureller Fremdheit Anlaß zu erheblichen Problemen bei der Aufiiahme in die neue soziale Umgebung, ja zur Ablehnung und Stigmatisierung sein; sie stellt umgekehrt aber auch eine wichtige Ressource für die Sicherung der eigenen Identität des oder der Zugezogenen dar.“ (Auer-Barden-Großkopf 1993, BO).

47