Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 2017 - Acta Ethnologica Danubiana 18-19. (Dunaszerdahely-Komárno, 2017)
Tanulmányok, közlemények - Voigt Vilmos: Magyar néprajz - magyar nemzetrajz? A kezdetektől az első világháborúig
(13) A Habsburg uralkodóházzal való közjogi kiegyezés (1867) új kereteket és lehetőségeket biztosított. Addig még a Magyar Nemzeti Múzeum (1802-től) és a Magyar Tudományos Akadémia (1825-től) is voltaképpen privát intézmény volt. A politikai dualizmus keretében a „kapitalista” (haszonelvű) intézmények is megjelenhettek. Hosszú évek előmunkálatai után a mai Magyar Néprajzi Múzeumot 1872-ben állami költségvetéssel alakították meg (egyébként a mai Állatkerttel együtt, ahol évtizedeken át egy valódi „lapp család” is látható volt). A Néprajzi Múzeum folyóiratai és kiadványai mindmáig a magyar tárgyi néprajz legfontosabb publikációi. A kapitalizmus jellemző fórumai az ipari kiállítások, majd a világkiállítások. Már 1842- ben volt magyar iparkiállítás, ám a néprajzi eszközök és munkafolyamatok hivatalos szervezésben bemutatása a kiegyezés után válik fontossá. Külön magyar pavilon volt az 1867-es párizsi világkiállításon. Az uralkodói reprezentációt is szolgáló 1873-as bécsi világkiállításon pedig 3500 magyar kiállító volt (Pemsel 1989, 47), akik főleg a mezőgazdaságot és kézműipart képviselték: köztük néprajzi jellegű tárgyakkal is. Országos érdeklődést váltott ki, és nemcsak a bécsi tőzsdekrach meg a kitörő kolera miatt. Egyes kiállított tárgyak múzeumokba kerültek. Az Iparegylet többéves szervezés után 1885-ben létrehozta az „Országos Általános Kiállítást”, Rudolf trónörökös védnökségével, és a politikus Matlekovits Sándor elnökletével. A kiállítás témái igazán sokrétűek voltak. 15 teljes parasztszobát is bemutattak. A fél évig látható kiállításnak több mint 1 millió 760 ezer látogatója volt. Ez adta az ötletet, egyszersmind a mintát majd az 1896-os millenniumi kiállításhoz. Székely Miklós (2012) találó metaforájával e kiállítások „az ország tükrei”. (14) Ekkor indul meg a Völkerkunde önállósodása is Magyarországon. Hunfalvy Pál öccse, János (1820-1888) a pesti egyetem földrajzprofesszoraként először 1873-ban hirdette meg ethnographiai előadásait, amelyek közül az 1876/77-ból valókat hallgatói lejegyzésből ismerjük (kiadva Hunfalvy 1995). Ez az emberi kultúra kezdeteiről, eszközeiről, vallásairól ad képet, majd kontinensek szerint veszi sorra a világ népeit. Közvetlen mintája az osztrák Oskar Peschel Völkerkunde című, akkor rendkívül sikeres kézikönyve (1874). Innen kezdve folyamatos a magyar néprajzban az „etnológiai” és a „földrajzi” szemlélet jelenléte - egészen napjainkig - a térgeográfia és térdinamika módszereinek felhasználásáig. A magyar földrajztudomány keretében készültek azok a „néprajzi térképek”, amelyek a Kárpát-medence lakosságát pontosan, ám etnikailag magyarközpontúan tüntették fel (Kogutowicz 1923; Bátky-Kogutowitz-Teleki 1940). Ám most e téma tárgyalására nincs terem. (15) Külön fejezetet érdemelne az európai néprajz történetében is páratlan többkötetes kézikönyv, a Die Österreichisch-Ungarische Monarchie in Wort und Bild / Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben. A Rudolf trónörökös irányította munkában szakemberek tucatjai vettek részt. A „Kronprinzwerk” hangulatát tükrözi Robert Musil regénye: Der Mann ohne Eigenschaften. A német nyelvű változat 24 kötetben, 1886-1902 között, a magyar 21 kötetben 1887-1901 között jelent meg. Az „országonként” és „tájanként” tagolt műben a földrajz és történelem mellett a népekről és kisebb népcsoportokról jó képet kapunk, kitérve a folklórra is. A több tucatnyi magyar munkatárs között ott voltak az írók: Jókai Mór, Mikszáth Kálmán, Benedek Elek; továbbá az etnográfusok közül mindkét Hunfalvy, Bellosics Bálint, Herrmann Antal, Istvánffy Gyula, Kandra Kabos; a festők közül Barabás Miklós, Benczúr Gyula, Feszty Árpád, Mednyánszky László, Munkácsi Mihály, Székely Bertalan, Zichy Mihály - meg nem kevesebb, mint négy műkedvelő festő főhercegnő vagy hercegnő! 21
