Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 2017 - Acta Ethnologica Danubiana 18-19. (Dunaszerdahely-Komárno, 2017)

Tanulmányok, közlemények - Voigt Vilmos: Magyar néprajz - magyar nemzetrajz? A kezdetektől az első világháborúig

Az egész művet monarchikus és aulikus szellemben a nemzeti büszkeség hatja át, a múltat együttműködésként fogva fel, mindenütt utalva a kortársi fejlődésre. A nagyközönség számára készült díszkiadás nem közöl jegyzeteket, bizonyos fogalmakat (akár a „nép” vagy „nemzet”) szabadon használ. Mára egy letűnt békevilág hírnöke. 2000-ben a magyar sorozatot CD-ROM formában változatlanul újra kiadták.

(16) Egy másik, azóta szintén meg nem haladott alkotás volt 1896-ban, a magyar honfoglalás évfordulóján (május 2-től november 3-ig) megszervezett millenniumi kiállítás. Ennek irányítói sokféle állami és intézményes támogatást kaptak. Az egész budapesti Városligetet átépítették, új múzeumokat nyitottak meg. Igen korán javasolták, hogy egy „néprajzi faluban” 24 parasztudvart mutassanak be: 12 a magyar, 12 a többi nép életét reprezentálja, házbelsőkkel és népviseletbe öltöztetett babákkal. Ezeket kutatók, legkivált Jankó János (1868-1902) válogatták ki, a megyék segítségével (lásd: Balassa 1975). A valósághoz képest modernebb és dekoratívabb házakat vittek a kiállítás színhelyére. Látványos és gazdag anyagukat hamar külön könyvben is bemutatták (Jankó 1897. Vö. Jankó 1889). Elvi és személyi ellentétekkel is övezve, a magyar néprajz akkor legtekintélyesebb személyisége, Herman Ottó (1835-1914) nem itt, hanem a történeti és néprajzi kiállításon mutatta be a maga gyűjtötte „ősfoglalkozási” tárgyakat (Matlekovits 1898). Ezek valamilyen evolúciós szemléletet is tükröztek. A néprajzi anyag a millenniumi kiállításon egyértelműen a nemzeti kultúra megtestesüléseként szerepelt. Az ünnepségek után a kiállítást lebontották, de egyes tárgyak a múzeumokba kerültek. Az uralkodóház föbb tagjai szorgalmasan látogatták - a néprajzi kiállítást is. Ideológiailag a legismertebb eredménye volt a „monarchiabarát” magyar néprajzfelfogásnak.

(17) A kiadványok szerepe is megváltozott: újfajta közönségre számítottak. Először a kolozsvári Acta Comparationis Litterarum Universarum - Összehasonlító Irodalomtörténeti Lapok (1877-1888) volt poliglott és folklórral is foglalkozó évkönyv (Gaál 1972). Ennek folytatására is gondolt Herrmann Antal (1851-1926), amikor megindította az Ethnologische Mitteilungen aus Ungarn című magánfolyóiratát, amely a külföld számára közvetítette a magyarországi adatokat. 1887 és 1907 között elég rendszertelenül jelent meg. Külön figyelmet fordított a nemzetiségekre, főként a cigányokra. Szoros kapcsolatban állt az ekkor szerveződő európai folyóiratokkal, néprajzi társulatokkal. Módszerként a pozitivista mikrofilológia jellemezte (Pozsony 1999). Katona Lajos itt vázolta fel tanulmányában (1887-1888) a magyar folklór általános jellemzését. Az azóta eltelt ötnegyed évszázadban hasonló folyóiratok megszülettek - és általában el is múltak.

(18) A magyar néprajz tudománytörténetei a legfontosabb fordulópontnak az 1889-es esztendőt tekintik: a Magyar Néprajzi Társaság megalakulását. Több éves (1883 óta fel-felbukkanó) javaslat után először 1887-ben jött össze egy alakuló ülés (akkor még egy Magyar Népvizsgáló Társaság) ügyében. Végül az 1889 elején több száz taggal és sok szakosztállyal megalakult a „Magyarországi Néprajzi Társaság”. Olyasféle volt, mint a már korábban létező, régészeti, történelmi, földrajzi társaságok. Célja Magyarország minden népének kutatása volt. Megjelent a társaság folyóirata, az Ethnographia. Noha sokszor került (főleg anyagi) veszélybe — a Társaság mindmáig vezető orgánum maradt (áttekintés: Kosa 1989a).

Sajátos a sorsa Katona Lajos programadó tanulmányának, az Ethnographia. Ethnologia. Folklore címűnek (Katona 1890; azóta többször újra kiadva), amely a Magyar Néprajzi Társaság megalakulásához kapcsolódik és fogalmi tisztázás volt a feladata. Ebben az igazán komplikált értelmű tanulmányban a nép és nemzet különbségtevését az antropológia illetékességi körébe utalja. Az „etnoszt”-t valamilyen felsőbb jelenségnek tekinti, ami valamilyen tudásnak

22