Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 2017 - Acta Ethnologica Danubiana 18-19. (Dunaszerdahely-Komárno, 2017)
Tanulmányok, közlemények - Voigt Vilmos: Magyar néprajz - magyar nemzetrajz? A kezdetektől az első világháborúig
óvatos ki-kibővítésével, annál inkább bonyolult helyzetben, mivel a szabadságharc során a továbbra is a magyar államban élő szlovák, román, szerb, horvát nemzetiségekkel véres harcokra került sor. Az ő „néprajzuk” 19. századi kutatásának összevető tudománytörténete továbbra is adósságunk, és egyáltalán nem könnyű feladat. Az 1850-es évektől továbbra is közölt etnográfiai leírások a népélet látványosabb jelenségeire (népszokások, népviselet, népművészet) irányulnak, és megjelenik egy nagyszabású regionális kézikönyv is. Orbán Balázs hat fóliáns kötetben: A Székelyföld leírása (megjelent 1868-1873), amely pontosan olyan, mintha Bél Mátyás készítette volna - még a már fényképezett jelenségeket is a kötetek számára grafikává visszarajzolták. Az, hogy e topográfiai rendszerében „népisme” megnevezéssel a népi kultúra hol külön, hol az uralkodó kultúra keretében jelenik meg - csak fokozza a kiadvány fontosságát. Nem véletlen, hogy elég hosszú vita után a magyar pártfunkcionáriusok a magyar nacionalizmusnak tett engedménynek tekintették budapesti reprint kiadását (Orbán 1982). Szinte észrevétlenül születik meg e korban a magyar „etnográfia” teljesen új értelmezése. A sokoldalú nyelvész és történettudós Hunfalvy Pál (1810-1891), aki az utókor számára azért is nevezetes, mivel az ún. ugor-török háborúban (lásd Pusztay 1977) a magyarok rokon népeit a szegény halász-vadász finnugorok, nem pedig a pompakedvelő, világhódító török népek között állapította meg. Ő a magyarországi tudományos finnugrisztika megteremtője, aki Reguly Antal hagyatékából kiadta A vogul föld és nép című áttekintést (Hunfalvy 1864). Már a kortársak is azzal vádolták, hogy azért hangsúlyozta - a bécsi udvar zsoldjában - a finnugor rokonságot, hogy megtöije a birodalomalkotó magyaroknak a hun király Attilával kezdődő dicső történeti tudatát. Hunfalvy az 1850-es évek elején a kortársi társadalomelméletekkel foglalkozván kritikai módon fordul szembe az akkori társadalmi rendeket és rétegeket bemutató leírásokkal, mint amilyen L. Stein, Ad. Widmann és az őket is bíráló W. H. Riehl koncepciója volt (lásd Hunfalvy 1851-1852). Szerinte az „Ethnographia” feladata egy nép egész történetének bemutatása a fizikai anthropológiától és a régészettől kezdve a kortársi demográfiáig. A társadalomban a ,jófajú” és „elfajult népek” között különbséget lehet tenni. Mások a „megtartó”, és mások a „mozgató” erők is: a konzervatív és forradalmi mozgalmak. A Magyarország elhnographiája kézikönyve (1876, németül 1877, egy rövidebb változat németül: 1881) pontosan nem felel meg ennek a programnak, hanem nemzettörténet = néptörténet felfogást képvisel, és szinte az amerikai cultural anthropology széles körű műveit előlegzi. A mű jellemzően magyardomináns ideológiát tükröz, ugyanakkor a Jövevény népekkel” már a honfoglalás korától kezdve foglalkozik, sőt a magyarországi németek, szlávok, románok, cigányok, örmények, zsidók népéletét is érinti. (Tanulságos ez a még Bél Mátyástól kezdeményezett sorrend is!) Több ízben is foglalkozott a románok etnogenezisével és történetével (1894-1895). Művének beosztásában mintája volt Kari von Czoemig „hivatalos” néprajzi áttekintése: Ethnographie der Österreichischen Monarchie 1-Ul. 1 (1857-1855): egy nem magyarbarát és szinte még mindig államstatisztikai jellegű, adatgazdag és száraz, az egész birodalmat referáló kézikönyv, amelynek magyar közreműködőit máig sem ismeijük. A maga idején vitathatatlan szaktekintély és politikus Hunfalvy életműve nem ellentmondások nélküli, ám tudatossága és következetessége imponáló. 1876-os Ethnographiájának rendszerét ugyan később senki sem követte, ám például a Magyar Néprajzi Társaság (1889) első elnökeként a társaság programjának tagolása ezt a rendszert alkalmazta. Váratlan volt, hogy az 1970-es évektől kezdve többen újraolvasták írásait — és meghökkentően modem „néprajzinak”-nak találták -, olykor lelkendező túlzással (lásd: Domokos-Paládi-Kovács 1986). 20
