Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 2015 - Acta Ethnologica Danubiana 17. (Dunaszerdahely-Komárno, 2015)
Könyvismertetések, annotációk
tok autentikusnak, akkor azért mert valamelyik elődöm annak tartotta, nem kell nekem is úgy viselkednem, mintha mégis az lenne. És itt jönnek a képbe az eredetkérdések: irodalmi, írásos gyökerek vagy a szóbeliség önállósága? A mai szemlélet valahogy az, hogy amelyik szövegnek ismerjük az írásos, nyomtatott, irodalmi forrását, arról kimondjuk, hogy az valóban onnan származik, majd folklorizálódott stb. Minden más, aminek nem tudjuk konkrét forrását: népi, a szájhagyományban létrejött, abban élő stb. Aztán, ha egy adott szövegnek ebből a halmazból valaki mégis megtalálja az írásos forrását, akkor ez a szöveg átkerül abba a másik halmazba, de a többi, aminek nem ismerjük az eredetét, továbbra is megmarad szájhagyománynak. Miközben, ugye, a legtöbb esetben azért az sem bizonyítható hiánytalanul, hogy aminek megvan a nyomtatott forrása, oda vajon nem a szájhagyományból került-e? A mai helyzet magyarán az, hogy amiről nem tudjuk, mikor és hol keletkezett és csak a szájhagyományból származó szövegvariánsai ismertek, az a szájhagyomány. Nagyon hamis, farizeus szemléletmód ez, miközben nehéz mást javasolni... Jan Lufer (részben) az ún. modern mondákat, városi legendákat is beledolgozta katalógusába. Eljárásának azt a részét nemigen értem, amit a bevezető részben közöl (ám nem indokol), hogy tudniillik néhány száz szöveg állt a rendelkezésére és ebből nagyjából ötvenet épített be a katalógusba. Egyrészt a már ismert típusokhoz sorolva őket, másrészt az általuk képviselt újabb típusok formájában (34. p.). Csak feltételezem, hogy azok a szövegek, amelyeket nemes egyszerűséggel kihagyott a katalógusából, azok mind invariánsok lehettek. Ez sem indokolja teljesen, de némileg magyarázná az eljárást. Egy katalógus elkészítése, használata, sűrűbb forgatásban bukik ki még inkább a műfaj megnevezésének problematikus volta. Miközben lényegében csak a lejegyzés idejének (és részben helyének) figyelembevételével lettek ezek a szövegek összefoglaló néven modern mondáknak vagy városi legendáknak megnevezve, maguk a textusok sokszor egyértelműen más-más, korábban is ismert típushoz tartoznak. Egy példán keresztül be lehet ezt a problémát mutatni. Lufer katalógusának 2.E.130 jelzetű típusa a Zachycený odév (megfogott ruha), ahogy arra a szerző is rámutat korántsem új típus. Miközben sorra megjelenik a (többnyire) városi környezetben gyűjtött modem mondagyűjteményekben4, a jóval korábbi anyagban is felbukkan5. Szerencsés-e „modem” vagy „városi” mondának, legendának nevezni az efféle történeteket? A szerző lényegében az 1960-as évek elején kidolgozott, majd 1963-ban egy nagy budapesti nemzetközi monda-konferencián elfogadott, 1964-ben ugyanott megjelent típusrendszert figyelembe véve, de azt alaposan átstrukturálva (a fő csoportok számát csökkentve, korábban önálló csoportként megjelenő mondatípusokat alcsoportokba rendezve) rendszere4 Pl. Janeček, Petr: Černá sanitka. Druhá žeň. Praha: Plot 2007, 164. p.; Brednich, Rolf Wilhelm: Die Spinne in der Yucca-Palme. Sagenhafte Geschichten von heute. München: Verlag C. H. Beck 2009, 126-128. p. 5 Körner Tamás halottakkal kapcsolatos hiedelemmonda katalógusában a XI1.4. jelzetszám alatt, A megfogott ruhadarab típusmegnevezés alatt található (Körner Tamás: Mutatvány a készülő magyar hiedelemmonda-katalógusból. Ethnographia 81 (1970), 55-96. p. (idézett rész: 79-80. p.). Kömer egy csomó lejegyzett szövegváltozatot adatol, hajói nézem, a legkorábbi, egy Tökről származó, 1935-ös lejegyzés. Mivel a recenzió műfaja nem alkalmas a további variánsok vég nélküli fölsorolására, itt csak az (egyik) legkorábbi magyar nyelvű lejegyzett változatra szeretnék emlékeztetni. Majer István 1858-ban már közreadta a történet egyik variánsát (Majer István: A regélő István bácsi. Mulatva oktató család-könyv a nép számára. Pest: k. n. 1858, 265. p. Vö. Liszka József: Néprajzi vonatkozások Majer István népnevelő munkáiban. Eruditio-Educatio 4, 2009/1, 25-32. p. Hans-Jörg Uther a német nyelvterületről egy 1835-ös bajor adatot említ (Uther, Hans-Jörg: Deutscher Märchenkatalog. Ein Typenverzeichnis. Münster-New York: Waxmann 2015, 456. p.). Nem kizárt, hogy ez volt Majer István forrása is... 244
