Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 2015 - Acta Ethnologica Danubiana 17. (Dunaszerdahely-Komárno, 2015)
Könyvismertetések, annotációk
E pozitív külső körülmények ellenére a valóság azonban bonyolultabb és árnyaltabb. Ez egyrészt a magyarság létszámából fakad, a szórványlétből, másrészt abból, hogy a háború alatt közel 8000 fő elmenekült, nő a vegyes házasságok száma, csökken a gyermekvállalás, érezhető az idegenellenesség, a magyarellenesség. Mindennek következtében visszafordíthatatlan a nyelvi-kulturális asszimiláció folyamata. Maguk az informátorok nemzetiségspecifikusan meghatározónak tartják a kultúra, oktatás, anyanyelvhasználat, vallásgyakorlás, tömegkommunikáció, kollektív jogok kérdését, részben meghatározónak a politika, a közélet, az egyéni jogok, a térségfejlesztés és az infrastruktúra kérdését, de nem tartják lényegesnek a gazdaság, kereskedelem, pénzvilág, szociális helyzet, egészségügy kérdését. Számos azonosság figyelhető meg például a szlovéniai őshonos kisebbségek helyzetével:- az asszimiláció csökkenti a nemzetiségek létszámát, szűkíti települési térségüket,- a modernizáció mint az asszimilációs folyamat elindítója,- az asszimiláció üteme lassul, ha a kisebbségek megfelelő szociálgazdasági átalakulást érnek el,- a határ menti térségekben a kisebbségek egyes tevékenységek terén vezető szerepet vettek át, s nyertek ezáltal térbeli funkciót. A horvátországi magyarok esetében a háború és következményei megzavarták a kibontakozás folyamatát. Segíthet a politikai szándék, hogy elősegítsék az elmenekült magyarok visszatelepülését. Az előzőekhez képest új témát tárgyal a VIII. fejezet: Hármashatár. Közép-európai nemzeti traumától a népek találkozási helyéig (magyarul 203-231 [2000], horvátul 232-254 [2001], angolul 255-270 [2003], németül 271-290 [2007]). Szerzőnk a Hármashatár-emlékmü történetének ismertetését felhasználva egy etnikailag, nyelvileg, politikailag egyaránt izgalmas térség utolsó közel száz esztendejének történetét írja le, azt, hogyan vált a nemzeti trauma 1922-ben emelt emlékműve a népek találkozóhelyévé. Az olvasó olyan talán meglepő információ birtokába jut, mint a felsőszölnöki határnyitás, amely három hónappal megelőzte a méltán elhíresült soproni páneurópai pikniket, s megvalósulhatott a tiltott határátlépést végrehajtott rokonok elvileg tiltott találkozója. A hármas határ és térsége a két világháború között az országos politikában nem kapott szerepet. Helyi jelentősége azonban nagy volt, mert a kishatárforgalom révén megmaradhattak a kapcsolatok a szétszakított területen. A második világháború után kiépült a vasfüggöny, aminek következtében felbomlott és megszakadt a rokoni-baráti-gazdasági kapcsolatokon alapuló térségi viszonyrendszer, elszigeteltségbe taszítva a térséget. Változást csak az 1980- as évek hoztak: megélénkültek a kétoldalú kapcsolatok Ausztriával és Jugoszláviával a kultúra, a sport, az oktatás, a gyermeküdültetés, a kistérségi árucsere és a gazdaság területén. Mindezt az Alpok-Adria Munkaközösség multikulturális projektje is támogatta. Fordulatot jelentett, hogy 1989. május 27-én az ún. „Barátság találkozó” keretében a jugoszláv—osztrák-magyar hármas határon találkoztak Muraszombat, Körmend és Fürstenfeld vezetői. Ebből az alkalomból nemzetközi kulturális műsort is szerveztek, s a résztvevők üdvözlő táviratot küldtek a három ország vezetőinek. A találkozóról emléktáblát állítottak fel mindhárom ország területén. Az 1990-es évek új lehetőségeket nyitottak. 1990-ben megrendezték a hármas határon a nyitott határok napját, amelyen jelen volt Szlovénia külügyminisztere és a Vas megyei tanács elnöke. 1993-tól rendszeressé váltak az évenkénti találkozók. Gráfik Imre felsorolja azokat a területeket, amelyeket a hármas határ régiójában közösen lehetne fejleszteni, kezdve a rokoni-baráti kapcsolatok erősítésével a politikai-közéleti kapcsolatokon át a gazdasági, kulturális, sport és turizmus vagy a természetvédelem területéig. 236
