Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 2014 - Acta Ethnologica Danubiana 16. (Dunaszerdahely-Komárno, 2014)
In memoriam
1983-tól a Magyar Művelődési Intézet munkatársaként folytatta a „mezsgyék”, gazdátlan „őrvidékek” bejárását, talán még elmélyültebben, mint korábban. Voltaképpen a „művészi tárgy” az ő szemében egészen különös formákban volt érdekes: börtöntetoválások, az országúti balesetek gazdagon dokumentált, nemzetközi távlatú bemutatását adta - szerencsére! - máig megmaradó nyomatott művekben is. Igen sok ilyen témájával (pl. a lakások falait kitöltő óriásposzterek) azóta sem foglalkozott senki sem. Noha ugyanezekben az időkben magyar müvelődésszociológusok és társadalomelméleti igényű kutatók gondolatai (utalhatunk például Vitányi Iván vagy Hankiss Elemér, sőt Beke László írásaira) szélesebb körben váltak ismerté - azért Kovács Ákos volt az, aki empirikus adatgyűjtéssel tulajdonképpen átfogalmazta azt, amit ma már „a mindennapi tárgy” néven nevezhetünk meg. E kutatási területnek egyetlen igazi megszállottja volt - sajnos ma se említhetünk igazi utódokat. Noha egy-egy kérdéskör, például a giccstárgy időnként előjön a mindennapi élet mai leíróinál (van is egy giccsmúzeum Díszeiben), a turizmusról és folklorizmusról időnként új meg új publikációk jelennek meg - mindezekből azonban hiányzik Kovács Ákos egyéni, friss látásmódja és sokszorosan precíz adatolása. Az első világháború hősi emlékművei minden magyar faluban a főtéren láthatók ma is. Kovács Ákos nagy energiákkal ennek az emlékezetállítási gyakorlatnak a színét és visszáját dokumentálta monografikus méretekben. A társszerzőkkel együtt létrehozott kötet akár az életpálya fordulópontját is jelölheti, kiadását Néray Katalin, a Műcsarnok akkori igazgatója tette lehetővé 1985-ben. Ez is egyike azoknak a példáknak, hogy Kovács Ákos valósággal kikényszerítette az általa fontosnak tartott téma hathatós támogatását azok körében, akik megértették a szándékait. A Forrás, a Liget szerkesztői alkalmanként biztosították szerkesztői elgondolásai számára a megjelenés lehetőségét, & Mozgó Világ pedig 1991 és 2008 között támogató szellemi hátteret nyújtott kritikai elgondolásainak kifejtéséhez és kifejezéséhez. Az új évezred elején folytatott beszélgetéseink visszatérő motívuma volt a környezet értetlenségével folytatott küzdelem, annak az ellenállhatatlan kényszernek a kifejezése, ami a kulturális toposzok, társadalmilag agyonhasznált közhelyek hazugságainak a leleplezésére irányult. Kovács Ákos nem taktikázott, nem számítgatott, önmagát sem kímélte vagy dicsérte, mintha magányos farkasként küzdött volna a butaság alaktalan, ám mindenütt támadásra kész szörnyeivel. Időről-időre felbukkant az ELTE BTK folyosóin, mindig egy téma kibontásának kellős közepén, egy friss felfedezés hírével és örömével. Tanítani nem akart. Megsejtette, hogy az ő munkaintenzitása követéséhez nem az egyetemi oktatás a megfelelő forma. Az életút és tudományos pálya második szakaszában beérett az addig sok irányban kifejtett munkálkodás. Elmélyülten folytatta azokat az átfogó és alapos kutatásokat, amelyek tanulmányok és monográfiák formájában jelentek meg. A különlegesség, ritkaság, érdekesség, ami a hatvani korszak általa szervezett eseményeire már jellemző volt, folytatódott és „forráskritikával” egészült ki. Ekkoriban vált azzá a nagyon egyedi és egyéni hangvételű kultúrakutatóvá, aki a további műveiben a „hamis ideológiák” működését és leleplezését vállalta fel mint hivatása beteljesítését. A 19. század végének szórakoztató mutatványos produkciójaként létrejött körképek mitikus utóéletét a Két körkép (1997), a látványkultúra egyik elemének, a tűzijátéknak politikai célú felhasználását a Játék a tűzzel (2001), az ünnepi népszokások analógiájára kialakított hivatalos ünnepek ideológiai hátterét A kitalált hagyomány (2006) című köteteiben összegezte. Noha legalább három évtizeden át mindig dolgozott és sokszor publikálta is az általa feldolgozott témákat - utólag visszatekintve mégis váratlanul gazdag ez a beskatulyázhatatlan életmű: húsz-harminc olyan témára kitérj eszkedve - amelyek zömével azóta sem tud mit kezdeni néprajztudományunk, művészetszociológiánk, egész muzeológiánk vagy éppen a mindennapi élettel foglalkozó projektek. Kovács Ákos nem egyetlen ötlettel állt elő, műveivel sok tekintetben teljesen átértelmezte „a mindennapi kultúra” bemutatásának kereteit, nem is egy diszciplí250