Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 2014 - Acta Ethnologica Danubiana 16. (Dunaszerdahely-Komárno, 2014)
Tanulmányok, közlemények - L. Juhász Ilona: A naptári ünnepek és az első világháború. Adalékok a húsvéti ünnepkörhöz
hogy ma ha lehet mondani - még kevesebb letaposott sarkú, vagy elnyűtt cipőt lát az ember, minta a béke boldog idején. A gyermekek is mintha komolyabbak lennének. Talán úgy gondolják, lesz még alkalmuk a vígságra, örömre, ha hazajön az apjuk és haza hozza ajándékul a sok-sok mesét a csaták tüzéből, Ázsia misztikus mélyéből, a mesét a szegény cárról, aki bizonyára saját szemeivel is látott éppen abban a pillanatban, amikor át akart jönni a mi oldalunkra, hogy aláírja a békét. Most nem a mesék ideje van. A gyermekek is érzik ezt. Oda van írva az anyjuk, a hajadon huguk, a nagyapjuk és nagyanyjuk szomorú arcára, meg azoknak a gyászruhás asszonyoknak a szemébe, akikkel az utcán mindenfele találkoznak. Talán ez is az oka, hogy nem is kértek szegények játékot. Ezért maradnak raktáron a játékkereskedők árui, Andersen meséinek apró gnómjai, a babák, a repülősárkányok, meg a nagy színes üveggolyók, amelyeknek reményében azelőtt akár napokig szót fogadtak... (Kassai Hírlap 1917. április 12., 2-3. p.) Az élelmiszerek árának folyamatos emelkedése minden bizonnyal több család esetében érintette a húsvéti étkezési szokásokat is. Az 1916-ban megjelent lapok már intenzíven foglalkoztak az egyes ünnepi étkezésekhez szükséges élelmiszerek egyre növekvő árával. A bárányhús magas árával kapcsolatban a Komáromi Lapokban például az alábbiak olvashatók: A húsvéti bárányok. Az általános drágasággal jár, hogy ha valaminek érthető okokból felmegy az ára, akkor mindennek fölverik az árát. Ha a burgonya megdrágul, akkor a mi faluról bejövő menyecskéink még az erdőben szedett ibolya árát is jolemelik. Nem azért, mintha nem nyílnék elegendő ibolya, vagy a megmunkáltatása kerülne több e megfogyott munkaerők folytán, hanem azért, mert minden drága lett, hát az ibolya se maradjon olcsó. Aki az illatát élvezni akarja, fizesse meg a felemelt árát. A húsvéti báránnyal is igy vagyunk. A hadsereg számára nem szállítanak bárányokat, de mert a hús ára fölment, megduplázódott, hát a bárány árát is föl kell emelni. Halljuk a kedves falusiaktól az ismert sopánkodást, hogy „ nem termett ", csak azért, hogy felverhessék mindennek az árát. Jó szerencse, hogy húsvéti bárány nélkül is megvoltak a szegény emberek: egy kis hadikenyéren. (Komáromi Lapok 1915. április 10., 6. p.) Ugyancsak az áremelkedés volt a témája az idézett lapban A nagypénteki hal című írásnak is: Azoknak csakugyan Krőzusoknak kellett lenniük, akik tegnap meg tudták fizetni az igazán menynyei magasságban csapongó halárakat, amelyek csekély nyolc koronánál kezdődtek és elérték a tizennégy koronás magasságot. Az apró fehérhalnak, amelynek a jó béke időkben negyven fillérért adták kg.-ját, tegnap hét korona volt az ára. Mondanunk sem kell, hogy igen nagy volt annak dacára a kereslet és roppant gyenge a kínálat. Úgy látszik, hogy ma már nagyon megszaporodott a gazdag emberek száma. (Komáromi Lapok 1916. április 22., 7. p.) A hadiipar számára egyre nagyobb gondot jelentett a nyersanyaghiány, emiatt Magyarországon is sor került számos templomi harang rekvirálására, hogy ezekből aztán harcászati eszközök, elsősorban ágyúk készüljenek. A hadicélokra rekvirált harangok elszállítása miatt így a harangszó néhány helyen elmaradt, de ott is megváltozott a hangzás, ahol eredetileg több harang volt a toronyban, s csupán egyet-kettőt hagytak meg belőlük. Ahol egyetlen sem maradt, ott különféle pótmegoldásokhoz folyamodtak, általában egy vasdarab ütögetésével pótolták a harangszót. Giesswein Sándor3 a Mit zengenek a húsvéti harangok? című vezércikkében szót ejt a megszokott korábbi húsvéti harangszó megváltozásáról is: 3 Giesswein Sándor (1856-1923) pápai prelátus, keresztényszocialista politikus, országgyűlési képviselő, társadalomtudós, az MTA levelező tagja, a Magyar Országos Eszperantó Egyesület megalapítója és elnöke. 109
