Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 2014 - Acta Ethnologica Danubiana 16. (Dunaszerdahely-Komárno, 2014)
Tanulmányok, közlemények - L. Juhász Ilona: A naptári ünnepek és az első világháború. Adalékok a húsvéti ünnepkörhöz
a huszadik század első évtizedeiben és még később is ennek a gyümölcsnek az ára az alsóbb társadalmi rétegek számára megfizethetetlen volt. A cikkben ugyancsak szó esik róla, hogy a locsolkodók pénzt is kaptak: Húsvéti öntözködés Itt van a húsvét, itt van a pirostojásos ünnep, az öntözések napja, mikor a rozmaringszálakat meg kell locsolni, hogy el ne hervadjanak. A gyermekek már készülődnek és már előre örvendnek a húsvétnak. A hamisított vörösre festett rózsavizet már meg is kapták ötszörösre emelt árban, mert most a festett víz is drágább, mint ezelőtt. Már folynak a főpróbák odahaza... próbálgatják az öntözés művészetét és szórják a vörös festéklevet és mondogatják a verset, amire a szobalány vagy a cseléd tanítgatja pont és vonás nélkül, mosogatás után, az altatódal előtt, lefekvés közben... És a gyermek várja a húsvétot, várja a sok festett piros tojást, a vörösbélű narancsot, a tésztát és virágot. Igen ám, de hol a tojás a piros. Hol a narancs a vörös tevével? Hol? Öntözhetsz szép kisfiú, úgy sem kapsz tojást és narancsot. A tyúkokat, az igazi tyúkokat kell az idén megöntözni, meg a narancs fákat, hogy tojjanak direkt pirosat és teremjenek narancsot, vöröset. Húsvét, húsvét, te is meg leszel hamisítva az idén, akár csak egy hadibakancs, kinek mestere üli már a hat és fél évet... És hol marad a dínom-dánom? Hol maradnak a fölvirágzott legények, az öntözni vágyó berúgott családapák? Nem fogjuk látni a tojással és naranccsal telt kosarakat és zsebkendőket a karokon, a házak előtt álldogáló kocsikat, a „mennyit kaptál itt" pénzt számlálgató inasokat. Elmaradnak a berúgott társaságok, a kurjongató öntözgetők, most drága a likőr, drága a bor, nincs sonka a traktálásra, az öntözgetés végcéljainak kielégítésére. Szomorú húsvét ez, olyan, mint amilyen e jegyrendszeres világban... bánatos. (Kassai Hírlap 1917. április 8., 3. p.) Ugyancsak a fent idézett Kassai Hírlap következő számában Raktáron maradtak a húsvéti játékok címmel megjelent írás egyebek közt azzal is foglalkozik, hogy a szülők a gyerekeknek 1917-ben sokkal kevesebb játékot vásároltak húsvéti ajándékként, mint a korábbi években. Mivel a vásárlási szokásokról más adatokat is tartalmaz, teljes terjedelmében idézzük: Majd ha elérkezik a likvidáció boldog ideje, a kassai krónikások megállapíthatják, hogy 1917 év tavaszán volt a legszomorúbb húsvétjok a kassai kereskedőknek, már azoknak tudniillik, akik a szorosan vett húsvéti árucikkek árusításával foglalkoznak. Ósi szokás szerint a húsvét a játékkereskedők egyik legfőbb szezonja. A húsvét előtti napokban rendesen annyi gyerekjátékot ad el egy ilyen kereskedő, mint karácsonykor, vagyis amennyit azelőtt az év többi szakában hónapok alatt sem. Ma ? Kérdezzünk meg egy játékkereskedőt. Mi beszéltünk eggyel. Ezeket mondta:- Ki vesz játékot? Fogyott ugyan valami belőle, de mi ez ahhoz képest, amennyit más években adtunk el. Az apák a harctéren vannak, az anyáknak pedig, ha volna is pénzök, más gondjuk van. A háborús drágaság sok praktikus ösztönt váltott ki az emberekből. Ha adtak is húsvéti ajándékot a gyermekeknek, inkább olyan dolgokat vásároltak, amelyek célszerűbbek, mint a játékok. Ruhát, cipőt, esetleg könyveket. Sokkal jobban ment a dolguk a divatkereskedőknek. Alig győzték a munkát. Az ő húsvéti aratásuk volt a legdúsabb. Nincs ma kötényke, kesztyű, ruha, amit eladni ne tudnának. De azért ők is panaszkodnak. Igaz azonban, hogy az ő panaszuk egészen másképp hangzott.- Nincs árú, uram, nincs árú, mondta az egyik, néhány hónap alatt egészen tisztességesen megtollasodott kereskedő. Ami volt, elfogyott minden. Ha árú volna!? - tette hozzá sóhajtva, ragyogó szemekkel. Nem volt okuk panaszra a cipőkereskedőknek sem. A cipővel ugyanis ép úgy áll a dolog, mint a ruhával. Cipő kell, hát fogy is. Pedig korántsem lehet azt mondani, hogy a cipőárakat illetőleg aranyjuezi napokat élnénk. Azelőtt cipőüzletet lehetett nyitni annyi pénzzel, amennyibe ma egy nagyobbacska családnak az évi cipőszükséglete kerül. Az Isten tudja, hogyan van, hogy mégis jut mindenkinek cipőre és 108
