Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 2013 - Acta Ethnologica Danubiana 15. (Dunaszerdahely-Komárno, 2013)
A közép-európai folklorisztika időszerű kérdései c. nemzetközi konferencia előadásaiból - Krekovičova, Eva: A közép-európai folklorisztika időszerű kérdései
1. Amely a folklorisztikát az etnológia részének tekinti (Kiliánová 2006). 2. Ebből következik a tendencia, miszerint a kutatott kulturális jelenségeket a maguk folyamatában és komplexitásában kell vizsgálni. Ez napjainkban egyre jobban terjed és a témák és a problémák szempontjából bővül. 3. A „közös” irányzatokhoz sorolhatjuk még a humán tudományok egészét érintő „antropologizáló“ törekvést is (Kuligowski 2012 a lengyel környezetre vonatkoztatta; a szlovák folklorisztikában: Krekovičová 2005, 23). A folklorisztika története szempontjából ez a tendencia megérdemelne egy specifikus elemző tanulmányt, amelyre sajnos ebben az írásban nincs elegendő hely. A szlovák folklorisztikában az egyik ilyen orientációjú vonal például a prózai narratívák kognitív orientációjú kutatása, amely a kognitív antropológia és pszichológia elméletére és módszertanára támaszkodik, s amely fokozatosan hódít teret a folklorisztika, religionisztika és szociális antropológia határán mozgó legfiatalabb kutatói generáció körében (pl. Tataiana Bužeková, Vladimír Bahna és mások). 4. Az inter- és transzdiszciplinaritás erőteljesebb átültetése a gyakorlatba. Ez egyaránt vonatkozik több humán szak közös kutatási módszereinek általános elméleti-módszertani koncepcióira (pl. „oral history“), az interdiszciplináris jellegű elemző kategóriákra (médiaelmélet, identitás és identifikáció, kollektív identitások), kulturális konstrukciók keletkezésének folyamataira és kontextusaira, mely a jelenlegi etnológiai kutatások egyik alapvető problémakörét (Niedermüller 2002), valamint a kulturális reprezentációt jelenti (Hall 1997). A kutatásoknak ezen a szintjén a tudományágak határai gyakran összemosódnak, egybefolynak. Példaként a történetírást említhetjük. A történelemkutatás az ún. „kis történelem“, mikrotörténelem iránti nyitásával, a múltnak a „mindennapiság“ kutatása szempontjából közelít a társadalomtörténethez és az etnológiához/kulturális antropológiához. Ez egyebek mellett lehetővé teszi a folklór források felhasználását hivatkozási bázisként. A történettudomány, az etnológia és a folklorisztika (a kultúra, mint jelrendszer) számára ezáltal újabb kutatási területet jön létre. Az utóbbi évtizedekben más tudományterületek, elsősorban a zene-, irodalom- és színháztörténet, művészettörténet, kulturális, szociális és történeti antropológia, himnológia, összehasonlító vallástudomány, a kognitív tudományok stb. kerültek szorosabb kapcsolatba a folklorisztikával. IV. Befejezésül hangsúlyozni szeretném, hogy a folklorisztikában, az utóbbi két évtizedben előtérbe került a forráskritika, valamint folytatódik a jelentős régi gyűjtemények alapos feldolgozása és kiadása. Elsősorban a 18. századtól egészen a 20. század első feléig keletkezett népdalgyüjteményekről van szó. Példként a 19-20. században több gyűjtő által feljegyzett szlovák népdalokat közlő Slovenské ljudske pesmi [Szlovák népdalok] című sorozatot emliteném, mely 1997-ben jelent meg először, s az ötödik kötete 2007-ben látott napvilágot. Morvaországban hasonló eredménynek számít az 1994-ben a Guberniální sbírky písní a instrumentální hudby z Moravy a Slezska [Dalok, táncok és hangszeres zenék kormányzói gyűjteménye] (1819) című gyűjtemény újrakiadása. 2012-ben megjelent Leoš Janáček és gyűjtőköre által 1910 és 1912 között Morvaországban és Szlovákiában osztrák közreműködéssel gyűjtött, etnomuzikológiailag és technikailag feldolgozott és kommentált felvételekkel, valamint a dalok lejegyzéseivel ellátott több kiadvány (Procházková 2012), valamint Martin Zeman szintén abban az időben gyűjtött anyagának feljegyzései (Horňácké písně) is kiadásra kerültek Marta Toncrová és Lucie Uhlíková összeállításában (Zeman 2000). 60
