Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 2013 - Acta Ethnologica Danubiana 15. (Dunaszerdahely-Komárno, 2013)

Könyvismertetések

Börzsöny, a Cserhát és a Mátra szlovákiai oldala - a Hemádtól keletre a Felső-Tiszavidékig), ezeken belül további (általában 3-3) csoportot különít el, gyakran a régi megyei neveket használva. E rendszerben egy-egy falut külön tárgyal, elhelyezkedésük sorrendjében. Tari Lujza 34 községben gyűjtött. Vagyis nem mindenütt, ahol ma Szlovákiában magyarok énekelnek. (Nem gyűjtött például Martoson vagy minden zoboralji községben). Az egyes fejezetek vagy részfejezetek keretében azonban hivatkozik az ilyen, mások által vagy korábban végzett gyűjtésekre is. Ha van ide vágó adat, a 19. századi előzményekre is kitér. Olyan ez a könyv, mintha Liszka József nagyszerű áttekintéséből (A szlovákiai magyarok néprajza. Budapest-Dunaszerdahely, 2002) bontakozott volna ki. Ott is tájegységenként haladunk, és ezekről szólván Liszka ad 1-2 oldalas népzenei „ízelítőt”. O nem népzenekutató, és a teljes monográfiára törekvés miatt sem adhatott könyvében többet, mint úgy együtt is csak tízoldalnyi, körülbelül ennyi kottapéldával díszített képet, aminek megírására Ág Tibort kérte fel. Ám ehhez képest a 300 lapon és 119 kottás közléssel Tari Lujza a kicsiny bimbóból kisarjadt egész virágoskert!

Az egyes községeket bemutatva az ő gyűjtőnaplója elevenedik meg, és ezt az intimitást közvetítik (zömmel nyilván férje, a „szintén zenész” Miháltz Gábor) fotói is. Nem csak azt tudjuk meg, mit gondolt Bartók és Kodály, sőt Erdélyi János, Mátray Gábor, Ábrányi Kornél (az ő mára derűs cimhangzású könyvét ritkán szokták említeni: A magyar dal és zene sajátosságai nyelvi, zöngidomi, harmóniai s műformai szempontból. Budapest, 1877 — pedig a magyar népzene területi csoportosításának egyik első kísérlete) e táj magyar zenéjéről, hanem azt is, ki kinek a rokona, mi a „valcer”, mit hallgatnak a szlovák rádióból, milyen az énekes hangszíne, mikor énekel maga a gyűjtő, mikor gyűjt a pinceajtóban, mikor fényképezkedik népviseletben, milyen népdalszöveget költött át Jókai... A magyar zenefolklorisztikában az „élő népdal” Manga Jánosától a „népzene határok nélkül” műsorában Éri Péterig a rádióban az „adatközlő” privatissimo bemutatása bevált gyakorlat, és nemcsak magát a zenét előadók igénylik.

Különösen tanulságosak a gyűjtőnapló olyan részei, amikor arról esik szó, milyenek is a cigánybandák, rezesbandák, templomi kórusok, van-e még éjjeliőr, ki lépett fel milyen népzenei fesztiválon, mi a vélemény a siratóasszonyokról, a faluban már járt népzenekutatókról, milyen operettekből mit vettek át stb. Vagy amikor Zsérén a cigányprímás és hangszerkészítő elmondja, hogy ő a híres Bihari János rokona, és hogy „a Bihari család az volt Indiából. És ők kérem szépen mind testvérek. Az volt a világon az első banda.” (97-98. lap. Gondolom, az „első” itt nem azt jelenti, hogy már Indiában ők kezdték a cigányzenét, mindössze annyit: „a legjobb”.)

Tari Lujza javíthatatlan empirikus, aki élvezettel kérdezi, milyen volt a régi lakodalom, a karácsony, melyik pásztornak milyen hangszerre volt. Ha volt. Mint a hangszeres népzene kutatója, egyaránt érdekli a duda, a tárogató, a cimbalom, a trombita, a tangóharmonika, sőt a szájharmonika és a kolompok is. Talán még a vuvuzela is megjelenik majd a következő gyűjtés során. Az olvasó a 200. lap táján csalódva veszi észre, máris véget ért a színes gyűjtési beszámoló. Igaz, hamar megvigasztalódik, mivel ezután következnek a kottás példák.

Ezek nagyjából a gyűjtési naplók sorrendjét követik. Erre ott, az egyes községeknél utalás is van (csakúgy, mint a CD-ken belüli lelőhelyekre). A könyv végén „Műfaj- és stílusmutató” is található. Aki tehát dudanótát, katonadalt, balladát, népies műdalt vagy éppen citeradalt keres - megtalálja. (Az „egyházi népének” megjelölés is elkelt volna, noha átfedéseket okozott volna.) A kötet végén ott van a 2 CD lemez együttesen 110 dallamának adatolása is. (Viszont a lemezeknek - egyelőre? - nincs boritéka vagy saját tartalomjegyzéke. A könyv alapján tudunk bennük tájékozódni.)

A kiadványt létrehozók szemmel láthatóan arra törekedtek, hogy sokféleképpen használható legyen e könyv. A szakemberek számára is hozzon mind „régi”, mind „új” anyagot, ám még inkább a felvidéki magyar népdalénekeseknek adjon fellépéseikhez használható antoló219