Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 2012 - Acta Ethnologica Danubiana 14. (Dunaszerdahely-Komárno, 2012)
Könyvismertetések
A vallásos nevelésről írott fejezet a témakör fontosságát, bibliai alapjait hangsúlyozza, Aranyszájú Szent János, Rotterdami Erasmus, Luther, Kálvin, Pázmány Péter, Comenius, Apáczai Csere János, Rousseau, Perlaki Dávid, Cserei Farkas és mások ide vonatkozó gondolatainak idézésével. A főként néprajzi adatok aztán a vallásos nevelés hétköznapi gyakorlata, a gesztusok, az imádkozás és a „templomozás” tematikájú fejezetekben rendeződnek el. Önálló, nagy fejezetet kapott az ünnepek és a gyermekvilág kapcsolatának kérdése. A szerző helyesen észlelte, hogy a teljes naptári év ilyen szempontú áttekintése szétfeszítené könyve határait, ezért vizsgálatát csupán az advent, a karácsony és az aprószentek napi szokások tárgyalására koncentrálta. Ez a tudatos leszűkítés egyébként nem volt rossz választás: a nagyközönségnek (is) szóló kötetben helye van a máig élő és népszerű gyermekcentrikus téli ünnepek története körüli releváns tudományos eredmények tudatosításának, terjesztésének. Egy hasonlóan tömör, ám annál fontosabb fejezet tárgyalja az emberi életfordulók (születés, házasságkötés, halál) körüli szokások és a kisgyermekkor kapcsolatát. Önálló alfejezetben kerül sor a zsidó ünnepek és szokások áttekintésére. (Ennek kapcsán jegyezzük meg, hogy a szerző a kötet többi fejezetében is dicséretre méltó módon törekszik az etnikai és felekezeti tekintetben heterogén történelmi Magyarország sokszínű viszonyainak érzékeltetésére.) Mindezek után még mindössze a könyv felénél járunk. A következő vaskos fejezetek (gyermekmunka, háború és gyermek, a beteg gyermek, gyermekvédelem) részletező ismertetése helyett csupán arra utalunk, hogy a szerző mindvégig következetesen tartja magát ahhoz, hogy a népi kultúra jelenségeit össztársadalmi keretben értelmezze. Hogyan is lehetne mondjuk a hadiárvák vagy a gyermekkórházak kapcsán csak és kizárólag a parasztgyerekekről imi? Halmozottan igaz ez a későbbi, záró fejezetek esetében is, amelyek az óvoda és a bölcsőde intézményének hazai beágyazódásával, valamint a gyermekirodalom kezdeteivel (Benedek Elek és Pósa Lajos munkásságával) foglalkoznak. A könyv közérthető, de nem túlságosan szájbarágó stílusa, egyszer általánosító, máskor részletező fogalmazásmódja, a jelenkorra reflektáló attitűdje egyaránt azt az ambivalenciát tükrözi, amely a szerző - egyébként mindenképpen elismerésre méltó - kettős szándéka mögött húzódik. Deáky Zita ugyanazt a témát egyszerre foglalta össze a szükebb szakkutatás és a tágabb olvasóközönség számára. Ugyanaz a dolgozat állt a szerző nemrégiben lefolytatott egyetemi habilitációjának hátterében, amely immár a kérdéskör első igazán reprezentatív és a nagyközönség érdeklődésére számot tartó összefoglalásának alapját is képezi. A rendkívül nagy munkával és műgonddal összeválogatott, összegyűjtött képanyag hasonlóképpen a tudományos és népszerűsítő igények együttes kielégítésének kiváló megnyilvánulását jelenti. Nem minden kiadványra igaz ez, ezért itt külön ki kell emelni, hogy a mintegy háromszáz képből álló ikonográfiái korpusz összeállítása és értelmezett közreadása csak és kizárólag a szerző szorgalmát és kitartását dicséri. E munkája során leginkább a hazai fővárosi és vidéki muzeológus kollégák segítségére támaszkodhatott, akiknek a borító hátsó fülszövegében mond köszönetét. A könyv szakkönyv jellegét erősíti, hogy a kiadó nem ijedt meg a lábjegyzetek „olvasóeltántorító” hatásától, amely egyes népszerűsítésre is szánt kötetek esetében irányadó szempont szokott lenni. Nagyon fontos körülmény, hogy a meglehetősen tetemes bibliográfia közlésének sem volt akadálya, amely még helytakarékos (apróbctüs, három hasábos) tördelésben is csaknem 15 oldalt tesz ki, és egyúttal a témakör kapcsán az eddigi legteljesebb hazai szakirodalmi eligazítás lehetőségét rejti magában. A kötet, amely egyértelműen a témakör eddigi legnagyobb szabású hazai áttekintését jelenti, természetesen jó néhány témakörre nem térhetett ki. A szerző az előszóban maga is említ ilyeneket (pl. a gyermekélet, gyermekjáték számos folklór vonatkozását), amelyek szétfeszítették volna e könyv kereteit. „Nehéz volt meghúzni a határt. Tulajdonképpen mindenki, kutató vagy érdeklődő olvasó kiegészítheti saját ismereteivel, nézeteivel és tapasztalataival a 202
