Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 2012 - Acta Ethnologica Danubiana 14. (Dunaszerdahely-Komárno, 2012)
Tanulmányok - Silling István: A Bácska legrégibb kápolnái. Legendák, mondák, igaz történetek, dokumentumok vallomásai
Bezdán A XX. század második felében mostoha sors várt általában az egyházi építményekre a Vajdaságban. Kimondottan érvényes ez azokon a településeken, ahol a lakosságot erőszakosan kicserélték, s így a vallási élet is vagy megszűnt, vagy korlátok közé szorítva zajlott. Sok egykor németek, ma délszláv (szerb, montenegrói) származású pravoszlávok által lakott településünk temploma mára vagy eltűnt, lerombolták, vagy jelenleg, a szemünk láttára enyészik el. Lett légyen szó akár római katolikus, akár református vagy evangélikus felekezetű szentélyről. Ha a településen nem maradt hívő, az új telepesek nem törődtek a templommal, a temetőbeli építményekkel, a kálváriákkal, út menti keresztekkel, s hagyták őket tönkre menni, illetve még hozzá is járultak ehhez a romboló folyamathoz. Ahol megmaradt a régi lakosság egy része, akár római katolikus magyarok, horvátok (sokácok, bunyevácok), akár németek szórványosan, avagy református magyarok, kevéske német, evangélikus szlovákok, ott még állnak a templomok; lehet hogy kissé árválkodva, de megvannak. És ilyen sorsa lett az izraelita zsinagógáknak is, amelyekből már alig van néhány a Bácskában. Csupán a zsidó temetők - sokszor elhanyagoltan - vallanak még az egykoron velünk együtt élő szomszédjainkról. Az itteni szerb népesség templomai állnak, sőt napjainkban egy templomépítési hullám terjedt el olyan településeken, ahová a pravoszláv szerbek az 1945. évben vagy csakhamar utána, illetve az 1995. évi horvátországi menekülésük eredményeként érkeztek. A máig megmaradt templomokat időben jócskán megelőzték a vidék kápolnái, amelyeket jobbára fogadalomból építettek, s a helyek, ahol állnak, a település, falu avagy város, amely a magáénak vallja, tudja őket, gyakran többnemzetiségü és konfesszionálisan heterogén, de vannak kimondottan ortodox települési, határbeli és kegyhelyi kápolnáink, kolostoraink is. Ezeknek a kápolnáknak van gazdájuk, vannak híveik, s van bennük vallási élet is. Kutatási területem a Nyugat-Bácska, azaz a bácskai Duna mente, ahol a magyar országhatártól dél felé haladva az út mentén rogyadozik Küllőd (Kolut) volt német, ma szerbek által lakott falu római katolikus temploma, (pravoszláv még nem épült), de a vele szomszédos Bezdán egykori mezővárosban, ma nagyobb falunak tekinthető településen szépen felújított és jól karban tartott kápolna áll a Szentháromság tiszteletére. Ezt a kis parasztbarokk szentélyt sokan és sokáig a kistérség legrégebbi kápolnájának vélték, vélik ma is mindazok, akik nem tudnak a már említett bácsi erdőben álló, s jóval korábbinak datált Remete Szent Antalkápolnáról. A bezdáni kápolna is kötődik, írásos emlékek révén, a török korhoz, de csupán a harangja. Volvátz György hajdani bezdáni plébános 1845-ben feljegyezte a következőket: Végre megjegyzésre méltó a Templom tornyában lévő, úgynevezett, lélek-harang, melly 40 fontos nyom. Mert ugyanis ez a Töröknek Magyar Országba dúlása által porig Semmivé tétetett Sterbácz falunak térin, melly most Bezdán váróstul délre az erdő szélin szöllőnek használtatik és régi pénzeknek találtató helye, egy kútba találtatott, amidőn ezen kút Török elmente után Pusztítatott. Ezen harang feliül a folytonos szóbeli hagyomány kezeskedik, melly egyszersmind azt is állítja: hogy Sterbáczon mellyrül Tktes Bács Vármegyének jegyzőkönyve is említést tesz, Görög nem egyesült hitűek lakták hajdanta. (idézi: Balia 1994, 4-5) Ez a feljegyzés még a templom harangjaként említi a hajdani Sterbác falu meglelt harangját. Azonban Balia a kápolnáról szóló füzetében kidomborítja, hogy él Bezdánban az isterbáci harang-legenda (Balia 1994, 18), mely „szerint, mivel a törökök nem tűrték meg a harangozást és a harangokat, Sterbác népe harangját egy kútba rejtette el, majd mikor a törökök elhagyták a vidéket, elővették...” (Balia 1994, 16), de arról nem szól, hogy ez a meglelt 188
