Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 2011 - Acta Ethnologica Danubiana 13. (Dunaszerdahely-Komárno, 2011)
Tanulmányok - Agócs Attila: Történeti és néprajzi jegyzetek a nógrádi kőbányák történetéhez (Összefoglalás)
Pavílek, Ján 1999 Ťažba nerastných surovín v CHKO Cerová vrchovina. In Zborník referátov seminára 10. výročia CHKO Cerová vrchovina. Rimavská Sobota, s. 57-63. Pranda, Adam 1981 Kamenárstvo na Slovensku. Vlastivedný časopis. 30/4. Citované podľa Alberty, J.-Sloboda, J. (eds.): Novohrad. Regionálna vlastivedná monografia. 2/IDeiiny. Martin, Vydavateľstvo Osveta, 1989, s. 396. Schafarzik, Ferenc 1904 A Magyar Korona országai területén létező kőbányák részletes ismertetése. Budapest: Franklin Társulat Könyvnyomdája. Shvoy, Miklós 2006 Nógrád megye leírása (1874-1875). Salgótarján: Nógrád Megyei Levéltár. Šmelková, Eva-Kušnierová, Edita 2001 A kő az észak-nógrádi népművészetben. Műemlékvédelem, s. 181-188. Történelmi és néprajzi jegyzetek a nógrádi kőbányák történetéhez (Összefoglalás) A szilárd alapozású úthálózat megjelenésével és a vasútépítések megindulásával az építőkő hatalmas jelentőségre tett szert a 19. század utolsó harmadában. Nógrád a történelmi Magyarország vonatkozásában kulcsszerephez ugyan bazaltbányái miatt jutott, de más kőfajtákat is bányásztak itt. 1904-ben a vármegye 105 településén 152 kisebb-nagyobb kőbányát találtak. Ezekben főleg andezitet, bazaltot, mészkövet és homokkövet fejtettek. A községek némelyikében 5, sőt 10 bánya is működött, többségük 1860 és 1895 közt nyílt meg. Alapítóik és tulajdonosaik a helyi foldesurak, a települések, az egyház vagy részvénytársaságok voltak. Magyarország első nagyüzemi bazaltbányáját Janssen Alfonz nyitotta meg 1878-ban Somoskő határában, majd két évre rá megindult a termelés a macskalyuki bányában is. Ez a mintegy 12 négyzetkilométernyi terület lett a magyarországi bazaltbányászat bölcsője. A nógrádi bazaltfejtők két központ köré csoportosultak: Somoskő köré (Somoskőújfalu, Salgótarján, Macskalyuk) és Fülek környékére (Nagydaróc, Bolgárom, Korláti). A 20. sz. folyamán gépesítették az itteni kőbányákat, melyek fénykorukban többezer különböző nemzetiségű (magyar, szlovák, olasz, német stb.) kőbányásznak adtak munkát, évente több százezer darab útburkolati kockakövet és szegélykövet termeltek, melyeket Közép-Európa nagyvárosaiban (Kassa, Pozsony, Budapest, Szatmárnémeti, Újvidék) használtak fel és több százezer tonna útépítéseknél felhasznált zúzott és terméskövet állítottak elő. Termékeik később eljutottak Németországba, Ausztriába, Svájcva és Egyiptomba is. Nógrád utolsó bazaltbányái jelenleg Sátorosbányán, Füleken, Bolgáromban és Nagydarócban üzemelnek. A tanulmány különös figyelmet szentel Korláti község kőbányáinak - történetüknek, a bennük folyó munkának - és a település mellett alapított kőbányászkolónia közösségi életének. Az első korláti kőbányákat 1896-ban Róheim Nátán nyitotta meg Stephani Lajos birtokán. Néhány éven belül nekikezdett a munkáskolónia kiépítésének, melyet fokozatosan magyar, szlovák, német és olasz kőfaragókkal és bányamunkásokkal töltött fel. Többségük a Dunakanyarból érkezett a faluba, de voltak, akik a Felső- Garam mentéről, a mai Romániából vagy egyenesen Olaszországból települtek Korlátira. Az 1900-ban részvénytársasággá alakult vállalat próbált csábító körülményeket kialakítani a szakemberek számára, így a környéken hamar elterjedt, hogy Korlátin olyan az életszínvonal mint Amerikában. Ennek köszönhetően a munkáslétszám 1913-ra elérte a 700-800 főt. Az első világháborút követően a falu kolóniáiban 190
