Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 2010 - Acta Ethnologica Danubiana 12. (Dunaszerdahely-Komárno, 2010)
Jakoubek, Marek: A "romabűnözés" okairól
lista társadalomban, de annak peremére szorulva, helyzetükre reagálnak és alkalmazódnak ahhoz.“ (Lewis 2006, 405). „A szegénység kultúrájának számos jelenségére úgy is tekinthetünk, mint helyileg szerveződő, spontán törekvésekre, melyeknek célja, hogy kielégítsék a szegények azon igényeit, amelyeket a többségi társadalom által létrehozott intézményi keretek nem tudnak ellátni - mert a szegények nem képesek az efféle szolgáltatásokat kihasználni, akár mert nem engedhetik meg ezeket maguknak vagy mert iskolázatlanok vagy bizalmatlanok a rendszerrel szemben.“ A szegénység kultúrája a komplex modem társadalom egy sajátos szubkultúrája, amely ugyan több tekintetben függ a töbségi társadalomtól, viszonylag autonóm rendszert alkot. Vagyis fellelhető rajta egy ilyen zárt rendszer legtöbb klasszikus attribútuma: „saját strukturális alapjai vannak, belső logikája, valamint egy saját életviteli mód, amelyet a családon belül nemzedékről nemzedékre átörökítenek“ (Lewis 2006, 402). A szegénység kultúrája tehát „nem csak a nélkülözésre és a rendszemélküliségre, vagyis valaminek a hiányára épülhet. Egy, a hagyományos antropológiai értelemben vett kultúráról van szó, vagyis egy olyan szerkezetről, amely az egyének számára egyfajta útmutató modellként szolgál, ugyanakkor önmagában hordozza a problémamegoldás egy széles eszköztárát, vagyis fontos adaptív funkciót lát el“ (Lewis 2006, 402). Ezen sajátos kulturális minta központi magja az alternatív értékek rendszerére, illetve az ezekből levezethető cselekvésmintákra épül, és mint ilyen, a benne részt vevők számára adott helyzetben biztosítani tudja a megélést (vagy egyáltalán a túlélést) és a helytállást is, másrészt viszont lehetetlenné teszi számukra a többségi társadalom struktúráiba való integrálódást. Az ilyen közegben élő emberek nem képesek „megragadni az esélyt“, hogy változtassanak életvitelükön, ugyanúgy, mint ahogy képtelenek arra is, hogy éljenek az állami vagy magánszervezetek által létrehozott programok adta lehetőségekkel. Ha tehát egy ponton meghonosodik a szegénység kultúrájának modellje, vagyis egy adott közösség alkalmazkodni kezd a tartós szegényséhez, egy hosszútávú tendencia alakul ki, vagyis ez a modell reprodukálódni — családon belül öröklődni - fog, így a következő nemzedék már eleve ebben a kulturális közegben fog szocializálódni. Az itt vizsgált kulturális rendszer legfőbb sajátosságaiként az alábbiakat szokták említeni: az állami szervek és hivatalok iránti bizalmatlanság, a mindenekelőtt a szőkébb (vagy akár tágabb) értelemben vett családra korlátozódó szolidaritás, a folyton a jelenre irányuló és csakis a jelenből építkező életvitel, a vagyon hiánya, a tárgyak újrahasznosítására és a magas kamatok melletti hitelezésre alapuló ökonómiai rendszer, a szociális patológiákra való hajlamosság, valamint azok magasfokú tolerálása, az első szexuális tapasztalatok korai megszerzése és a magas születési arányszám. Ezen kívül az itt élőkre jellemző a gyakori rezignáltság, a fatalista beletörődés érzete, a férfiak esetében a gyenge önbecsülés, amely nem ritkán nagyzolásban vagy akár a saját férfiasságuk fitogtatásában mutatkozik meg. Gyakoriak továbbá az olyan családok/háztartások is, amelyekben a család mindennapi élete főképp a nők munkájától függ, és ahol nem ritka, hogy a felnőtt, nős férfi számára az anya által vezetett háztartás jelenti az igazi otthont. *** Ha a fent vázolt szociálökonómiai általánosságokat összehasonlítjuk a konkrét helyzetek mutatóival, illetve azzal az életviteli móddal, amely a „roma gettók“ lakóinak többségére jellemző, világosan megállíptható: a „roma gettók“ lakóinak túlnyomó többségére, azok szokásmintáira, valamint a szegénység kultúrájára vonatkozó tudományos vizsgálat szükséges és legitim. 62
