Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 2010 - Acta Ethnologica Danubiana 12. (Dunaszerdahely-Komárno, 2010)
Jakoubek, Marek: A "romabűnözés" okairól
V. 2. A. A romák és a szegénység kultúrája A „roma gettók“ lakóinak szokásmintáira két alapvető koncepció mentén tekinthetünk: vagy hagyományos roma kultúraként (esetleg annak reliktumaiként) vagy pedig a szegénység kultúrájaként értelmezzük azokat. Ennek megfelelően a tárgyalt közeg lakói is vagy a hagyományos roma kultúra vagy pedig a szegénység kultúrájának hordozói. Metodológiai szempontokból viszont nem jelenthető ki, hogy romákról (tehát a hagyományos roma kultúra hordozóiról) és egyúttal a szegénység kultúrájának részeseiről is szó lenne. Vagyis amennyiben a szegénység kultúrájáról és annak hordozóiról beszélünk, a konceptuális teret így kijelölve fogalmilag már eleve kizárjuk a romákat mint társadalmi csoportot. Mit értünk azonban a fent említett szokásminták vagy elemek alatt? A hagyományos roma kultúra és a szegénység kultúrájának egyes sajátos vonásai megegyeznek (magas születési arányszám, az állami intézmények iránti bizalmatlanság, a jelenre irányuló és abból építkező életvitel, otthoni férfierőszak a nővel szemben, a magántulajdon hiánya, a vagyon, a pénz és az élelem megosztása, általános érvényű kölcsönösség elve széles (családi) körben, a különféle szociális rendellenességek iránti tolerancia). Vagyis minden egyes esetben, csakúgy mint általánosan is, lehetetlen végérvényesen kijelenteni, hogy a fenti elemek vagy minták vajon a hagyományos roma kultúra vagy a szegénység kultúrájnak jellemző jegyei-e; a valóságban ugyanis egyik fogalomhoz sem köthetőek, és a probléma lényege épp ezen a ponton keresendő. Ezek a vonások ugyanis, akár mint a hagyományos roma kultúra, akár mint a szegénység kultúrájának jegyei mint olyanok, mindig csak egyegy definíció végtermékeként létezhetnek. V. 3. Intermezzo - a hagyományos roma kultúra maradványai vs. a szegénység kultúrája Az ún. „roma gettókra“ jellemző bűnözés (esetleges) okait vizsgálva eddig két eltérő interpretációs sémát mutattunk be. Az első modell alapján a tárgyalt roma közösségek olyan helyekként értelmezhetőek, ahol máig fellelhető a hagyományos roma kultúra (még akkor is, ha egy sor külső hatás éri). A második elmélet úgy közelít a problémához, hogy az érintett közösségek lakóira mint a szegénység kultúrájának hordozóira tekint. A két megközelítésmód egy lényeges mozzanatban különbözik: az első modell a vizsgált jelenséget egy sajátos hagyományként írja le, míg a másik egyfajta adaptáció eredményeképpen tekint rá. Noha a két szemléletmód nem állítható párba bizonyos konceptuális nehézségek felmerülése nélkül, a vizsgált jelenség szempontjából ez nem feltétlenül jelent problémát. A két koncepció ugyanis szervesen kapcsolódik egymáshoz, így a felmerülő kettősség inkább jelenthet előnyt mint problémát. V. 4. A szegénység kultúrája és a kriminalitás A „roma gettók“ lakóinak számára több szempontból előnytelen a legális munkavállalás. Az ilyen munkábó származó fizetés mellett ugyanis a család elesik a szociális segélyektől, másrészt pedig az itt lakók közül sokaknak eleve adósságaik vannak (közlekedési bírságok, lopás utáni büntetések, tartásdíj nemfizetése utáni hátralékok, különféle kölcsönökből származó adósságok stb.). Ilyen esetben a megkeresett bért azonnali levonások terhelnék, és terhelik is, mint ahogy az érintett közösségekben egy aktuális és nem ismeretlen problémáról van szó. Egy-egy család jövedelme ezáltal sokkal kisebbé válna a korábbi, juttatásokból származó bevételhez képest. Ebből kifolyólag a „roma gettók“ lakóinak többsége 63
